nem sietek

már évek óta azon spekulálok, hogy kéne írni egy könyvet.

először meséskönyvet akartam, de rájöttem, hogy tudok jobbat is.

("ki-ki arról írjon, amihez ért" alapon...)

"Tanulj meg lekésni minden vonatot"

lehetne ez a címe. valamilyen self help book jellegű dolog lenne. coauthor lenne Eme barátságosném, aki úgyszíntén teljes mértékben feljogosult arra, hogy e témában ossza az észt miután pár hete Brüsszelben egy repülőt és két vonatot késett le, utána meg rossz vonatra ült, ami ellenkező irányba vitte. azért ez is hihetetlen profizmusra vall. persze én se hagyom magam, habár tegnap csak egy vonatot késtem le, de az eddigi legjobb teljesítményem 2005 júliusában három vonat és két busz. mind egy nap alatt.

a pszichológiai háttere az egésznek:

én túl nyugodt vagyok, nem sietek sehova;

Eme pedig túl ideges típus, addig idegel, hogy elmegy a vonat.

szólok, amikor kiadjuk a könyvet.

nem félek, hogy nem találnánk kiadót.

elvégre a mai világban akármilyen mocskot publikálnak.

(ma kedves hangulatomban vagyok, úgyhogy nem mutogatok ujjal.

már csak azért sem, mert túl könnyű lenne ide kilyukadni,

ha valaki azokat a neveket beírja a nagy varázsló keresőjébe)

"kösd fel magad, megbánod, ne kösd fel magad, azt is megbánod"

azért nem akarok írni, mert folyton olyat akarok írni,

amit nem akarok utána visszaolvasni.

már majdnem két éve nem merem a

gondolataimat sem "visszahallani".

megpróbálok kevesebbet beszélni,

amikor pedig mégis megszólalok,

megpróbálok nem mondani

semmi értelmeset vagy érdekeset.

többnyire csak éppen mondok valamit,

nehogy feltünjön valakinek,

hogy, ha rajtam múlna,

ki se tátanám a szám.

ja és azt hiszem érezni se szoktam mostanában.

nem hatódom meg, nem ijedek meg,

nem leszek igazán dühös és

nem tudok örvendeni.

nem unom magam, nem leszek izgatott,

nem vagyok türelmetlen,

nem tagadok, állítok, mert nem hiszek.

nem nézek és nem is látok.

nem iszok, így nem is hányok.

bármit teszek, mindent bánok.

amit nem, azt is.

vacsora

ez itt a tegnap esti vacsorám.

túl megpakoltam a szendvicset és esett szét.

az ott rajta egy befőttesgumi.

mmm igen... tudom...

J.J.

csütörtökön az egyik tanárom amikor névsorolvasáskor szólított,
elpoénkodta a nevem:
"Varó J.J. Eszter... aha J.J. (amerikaiasan: dzséjdzséj)"
erre vigyorgott egyet. én is.

aznap kaptam egy sms-t egy ismeretlen számról.
ennyi volt: "Dzséjdzséj :D"
mintha ovodában lennénk.
tetszik :)

kígyó

most látom, hogy az unitárius címerben a kígyó befalja a saját farkát és nevetnem kell. nem is csak azért, mert négy éven keresztül ott virított a címer a tábla fölött és ezek szerint sose néztem meg becsületesen, hanem mert most esett le: "de hiszen az nemcsak a ciklikusság és végtelen, hanem a kanibalizmus szimbóluma is!".

kreatív blogger-díj

Egy hónapos késéssel lereagálnám a "díjazkodást".
Találtam kücsüknél
(TALÁLTAM, mert megszegte a négyes pontot! :P )
valamit, amit úgy néz ki, hogy nekem szánt.

Ezennel szeretném megköszönni a díjat (tapsvihar) (tapsvihar elcsendesedik) a családomnak - akik végig mellettem álltak, támogattak, bíztattak, a barátaimnak - akik hittek bennem, a menedzseremnek - aki ma nem lehet itt,
ugyanis preparanoiális szűzhártya-gyulladása van, Istennek (ateisták, tessék pofát vágni), a hangmérnökünknek (fojtogat a sírás...), dobosunknak - aki három héttel ezelőtt balesetben életét vesztette. (egy páran már bőgnek is a meghatottságtól.
többnyire az ajtónál álló rendőrök, ugyanis a hatóságoknak ez a dolga: meghatódnak.
az újságírók nagyrésze röhög. ők tudnak a balesetről. az említett dobos ugyanis málnaszörp-mérgezést kapott. mint kiderül, allergiás volt a málnára.), gitárosunknak, a fodrászomnak (tapsvihar. he?! ezt mos méé?), obámának, nagymamának - aki most biztosan néz a tévében (idióta vigyor. integetek a kamerába) szia mamaaaa!! pusziii! (elkezdek bőgni s mondok egy uccsó "köszönöm"öt s leszaladok a színpadról. a lépcsőn megbotlom, eltaknyolok,
beverem az pofám riki mártin cipőjébe, aki ez első sorban ül. ...és felébredek... ja ez nem emtíví mjúzik ávárdsz...)

...na de mindenképp köszönöm.

A felhívás szövege:
1. Pakold ki a versenyt a bejegyzés címébe!
2. Linkeld annak a blogját, akitől kaptad
(ha több is van neki, akkor azt, amelyiken a díjról írt)!
3. Jelölj öt blogot (azaz bloggert/bloggerinát), és linkeld őket!
4. Hagyj nekik üzenetet arról, hogy jelölted őket!
5. Írd le ezt az öt szabályt.
(6. Szegd meg - legalább az egyiket.)

"To do" list:

1. megvan.
2. megvan.
3.

• a bátor, ügyes, bájos(,) délczeg Tsong
• vihar van neki ott bent
• A(z) Eduárd
• Bheeeee
• *** (itt nem azé' vannak tsillagotskák, me' ez egy koszmotés ajánlatnak lenne a lap alja, ahol írja, hogy minden hatszor annyiba kerül plussz tévé-áá s különbenis, telefont se kapsz, csak szart ingyen, vagy esetleg használhatót jó drágán! neeem. itt azé vannak tsillagotskááák, me'... azé'!)

4. majd meglátom...
5. igenis!
6. :D

(***) (ahol megindokolja a baba, minek mit miért vagy miért nem stb.)

Tsong azért kapja, mert van nálam protekcíója. Punktum!
(ja és mert azon túl, hogy egy setét, pletosz metálfej, szerintem rendkívül ügyesen bánik a szavakkal. hát szóval jól ír...)
Viharfi azért kapja, mert (nekem) nagyon hasznos a blogja. Praktikus, meg szép meg minden. Sokat lehet tőle tanulni kütyükről meg gépekről meg mindenféléről.
(ja és neki is van "pilája". és köszönöm neki, hogy a multkor három sör után bevallotta, hogy szerinte hülyén néz ki a blogom. neki köszönhetem, hogy ma vettem a fáradságot és egy fél napig azt b*szkodtam. igaza volt. hülyén nézett ki. sejtettem, hogy nem túl előnyös a bloggernek a shuffle colors opciója. az én hibám, hogy úgyhagytamahogyazállította. untam bütykölni. mea maxima culpa :D)
AE azéert kapja, mert szép minden, ami a szemén innen s szemén túl van, a blogját pedig megfelelő módon használja ezen csodák projekciós felületeként.
Bárányka (bár nem igazán tudom, ki az) egyszerüen... nem tudom... megfogott. (nálam ez nagy dolog. nehezen hatódom meg.) Az, ahogyan ért, lát, ír dolgokat.

És akkor adnék még díjat (de nem adok):
felméri péternek, de ő már kapott mástól. neki azért, mert láttam benne az embert a poénokon túl. nem mint humoristát tartom számon, hanem mint kedves ismerőst. a blogja viszont elég pihent ahhoz, hogy díjat érdemeljen.
bognár zoltánnak, de nem érdekel a politika, viszont meg kell hagyni, amit csinált, jól csinálta.
(múlt időben írom, mert úgy néz ki, leürült a blogja.)
kücsüknek, de nem igazán vagyok nagy ping-pong tehetség (nem dobom vissza a labdát), s különben is tudja ő, hogy alapbólértékelem (s neki is megvan már a díja mástól).
adnék nagyapámnak is, ha lenne blogja (s ha még élne). sztem egészen jól blogolna az öreg.

sajnálom, hogy íly hosszúra sikeredett, de rég írtam s most elkapott a gépszíj.
:D :D :D

a nőgyógyászokról s a féltékenységről

azt mondta a nőgyógyász, tesztoszterontúltengésem van.
ezt mondjuk én már rég tudom.
nem feltétlenül hormonális értelemben véve.
például ez abban nyílvánul meg,
hogy szerintem nem szokványos a "féltékenységi-stílusom".
ha vagyok valakivel, s rájövök, hogy az a valaki másnak is kell,
nekem elkezd nem kelleni.
bassza meg, menjen ahhoz, akinek jobban kell,
én nem kezdek el senki után rohangálni.
alapvetően nem kell nekem semmi, ami másnak is kell.
ja persze, mindig "más" akartam lenni.
hozzátartozik az alaptermészetemhez.
kétévesen is ugyanez volt a hozzáállásom.

egyetlen kivételes eset volt, akkor is megszívtam.
három lehettem, amikor az óvodában dühkitörésem lett attól,
hogy valaki más hozzányúlt ahhoz a macihoz,
amit én sajátoménak tekintettem.
alapból azért kellett, mert csúnya volt, kopott és nem kellett senkinek.
ettől számomra különös varázzsal bírt.
pont azért kellett. esetlennek hittem azt a macit,
és emiatt annál jobban tudtam szeretni.
aztán egyszer egy hülye hozzányúlt.
tudtam, hogy ő messze nem szereti annyira, mint én
(már-már animista imádat volt az enyém),
de valamiért hozzányúlt.
úgy gondoltam, nem érdemli meg, bántani fogja.
rávetettem magam az illetőre és eldöntöttem, hogy megölöm.
komolyan gondoltam.
tényleg.
tiszta erőmből ütöttem, rúgtam, véresre haraptam az arcát.
leszedtek róla nagy nehezen.
kirúgtak az óvodából.
azóta sem ragaszkodtam semmihez és talán senkihez annyira,
hogy ölni akarjak miatta.
mindig mindent s mindenkit nagyon könnyen el tudtam engedni.
talán azért, mert féltem, hogy következménye lesz,
ha harcolni akarok valamiért,
ami nem is biztos, hogy az enyém.
az a maci nem volt az enyém,
most már tudom,
de akkor is dühös vagyok, ha arra gondolok,
hogy előttem meg utánam még hányan összematatták.
ez a legerősebb féltékenység,
ami valaha is belenyílalt a szívembe.
abban a helyzetben, amelyikben egy hétköznapi nő jobban ragaszkodna párjához,
mert megvillan neki, hogy talán elveszítheti,
én ellököm.
ha érzem, hogy elveszíthetem,
inkább nem kell.
nem várom meg azt a pillanatot, amikor elveszítem,
inkább kitörlöm ahonnan csak lehet.
a szívemből, gondolataimból.
csak ideiglenesen a testemből nem.
azért jól jön, ha az embert néha jól megbasszák.
hogy aztán mondhassa a nőgyógyász,
hogy sebes a méhszájam arra utalván,
hogy elég méretes lehet az, ami ilyesmit okoz.
leszarom.