nagy emberek eszmékről, átlagemberek eseményekről,
s kis emberek más emberekről beszélnek.
néha jó kicsinek lenni.
emberekről beszélni.
akiket szeretünk.
másokról nem érdemes.
és nem is szép dolog :)
az egyik, akiről sokat beszélek:
nem feltétlenül jó, de mindenképp érdekes egyéniség.
kiszámíthatatlan, meglepetésekkel teli, kreatív és sokoldalú.
ugyanakkor makacs, következetlen, lobbanékony és néha bosszúálló.
de szeretem. neki köszönhetem azt, hogy megtanultam,
néha egyes rossz tulajdonságokat is lehet jó célokra használni,
azt, hogy az ember ha nem is tud megváltozni,
mindig érdemes megpróbálni, és azt, hogy mindig minden megoldódik;
a világ soha nem áll meg, vagy fordul ki a sarkából, bármi is történjék.
valaki, akiről keveset beszélek, de akivel a legtöbbet:
kb. hat éve ismerem, de még mindig hatalmas lakat éktelenkedik
a törékeny lelkét örző kincsesládán. azt viszont tudom róla,
hogy látszólagos szelídsége és csend-pajzsa mögött
acélhajlító, gyémántot karcoló, Excaliburt sziklából kirántó
keménység, erő és ambíció áll mélyfekete öltönyben,
ízzó tekintettel. csak várja a megfelelő pillanatot,
hogy határozott léptekkel lassan kisétáljon,
és szigorúan végigmérje ezt az esetlen világot.
valaki, akire naponta gondolok (néha többször is):
bukott angyal kék-szürke aurával (és szemekkel).
nem kizárt, hogy ő volt Lucifer, aki azért szívta meg,
mert ami a szívén, a száján, s Isten nem bírja a kritikát.
ő pedig nagyon meg tudja mondani a frankót.
mindenben/mindenkiben talál hibát, a baj csak az, hogy egyébként idealista :)
ő az, aki mindent tud, ért és elfogad velem kapcsolatban.
s habár nem hiszem, hogy én mindent tudok róla,
de az "értem" és "elfogadom" rész mindenképp érvényes.
valaki, akivel ritkán beszélek, de olyankor jól és sokat:
ha férfi lennék, olyan lennék, mint ő.
lehet, hogy nem annyira talpraesett, nem annyira rámenős,
és nem annyira romantikus, de valami olyasmi lennék.
néha szeretnék lenni. ő nem szégyell semmit.
nem szégyelli, hogy erős, és nem szégyelli, hogy gyenge (amikor az).
néha, ha kicsit többet iszik a kelleténél, nagyszájú és paraszt tud lenni.
ő az egyetlen ember, aki a fanatizmusát úgy tudja eladni,
mintha valami varázslatos dolog lenne. az ember szinte megirigyeli.
valaki, akivel ritkán és keveset beszélek, de így is megértjük egymást:
ő az, akit rettenetesen nehéz megismerni, megérteni és megemészteni,
de ha egyszer beleláttál, új dimenziókat fedez fel a harmadik szemed.
a kemény "haggyá békén! harapok!" kisugárzás mögött egy szelíd gyermek lakik,
aki olykor olyan, mintha az öcsém, a bátyám vagy az apám lenne.
vigyáztunk egymásra, és nem szégyelltünk semmit.
hülyeségeket csináltunk, és nem féltünk semmitől.
(habár magas volt a várfal, és sok volt a pálinka)
mellette értettem meg, hogy nincs tér és idő, csak itt és most.
valaki, akivel olyasmikről beszélünk, amiről senki mással:
az árnyékos oldalam. a démonom. a fekete fátyol mögötti álak.
legsötétebb, legféltettebb titkainkat osztjuk meg egymással.
két és fél éve a semmiből alakult ki ez a barátság,
s alig pár hónapja tudtam meg róla olyan alapdolgokat,
hogy pl. mivel foglalkozik. addig szóba se került.
azt viszont tudtam, hogy mik a legerkölcstelenebb dolgok,
amiket valaha elkövetett, mik a legsötétebb vágyai,
mi az, amit még magának is nehezen vallana be stb.
s persze ezek fordítva is ugyanígy érvényesek.
valaki, akivel naponta beszélek, de még mindig úgy érzem, nem ismerem:
ha már van sötét féltek, ő a világos, napsütéses oldal.
olyan, mintha a gyerekkorom legszebb emlékei
testet öltöttek volna. az összes képregény, rajzfilm,
hangulat, temperamentum, s talán ugyanaz a
kibogozhatatlannak tűnő lelkivilág, ami tulajdonképpen nagyonis
érthető és világos, ha az ember szeretettel közeledik hozzá.
nem ismerem eléggé, de azt hiszem, sokat tanulhatok még tőle.
tejfölös kekszről, virágokról, algákról, méltóságról, nyitottságról.
Bejegyzések
