lekéstem ma a buszt.
azt hittem csak este tíz van.
kimentem és elsétáltam a megállóig.
csodálkoztam, milyen csend van,
s nem áll senki a buszmegállóban.
akkor esett le, negyed tizenkettö.
pedig én csak egy kört akartam menni.
tizenéves koromban volt ez a szokásom.
amikor egy kicsit meg akartam nyílni a világ fele,
látni akartam, kicsit többet érezni,
felültem a buszra és mentem egy kört a városban.
(havi bérlettel ez persze nagyon könnyű)
közben figyeltem az embereket a buszon,
néztem ki az abakon. elképzeltem, mire gondolhat
a stoppnál, a busz mellett várakozó autó soförje,
egy pillanatig aggódtam a piroson átszaladó járókelőért,
vagy egyszerüen néztem az épületeket.
22 év alatt mindig véltem valami újat felfedezni.
kíváncsi vagyok, ha majd ugyanezt 60 évesen csinálom meg,
mire fogok gondolni és mennyire fogok újat látni.
Bejegyzések
4 megjegyzés:
hm.. egy 60 eves ott lesz a masodik gyermekkorban es kepes lesz ugy csodalkozni es elni mint egy gyermek :P
Én is ugyanezt csináltam/csinálom, még receptem is volt rá: késő tavasszal, egy nehéz nap délutánján szundizz egy fél órát, majd gyorsan kapd magadra a rövidgatyát és félálomban ülj fel a hatosra a mekinél és menj egészen a mörösti piacig. Hab a tortán ha közben naplemente van. Ha ez nem elég, ízlés szerint fűszerezhető egy kevés gyaloglással.
Ilyet en is csinaltam Kolozsvaron. Sotetedett, unatkoztam, s elindultam gyalog a varosba remenykedve, hogy hatha osszefutok egy ismerossel aki megszan es szol hozzam nehany - akarmilyen - szot. Soha nem jott be. Csak boklasztam, bameszkodtam, de legalabb kifaradtam mire hazaertem es nyugodtan tudtam aludni. :)
Ha tudtam volna, hogy ennyi magányos ember portyázik a városban s a buszokon...mindenki olyan céltudatosan mozog...kellett volna valami jel.
Megjegyzés küldése