kimondhatatlanul, megfogalmazhatatlanul, átérezhetetlenül, halaszthatatlanul szükségem van valamire.
egy régi emlék. 4-5 éves lehettem.
csütörtökön az egyik tanárom amikor névsorolvasáskor szólított,
elpoénkodta a nevem:
"Varó J.J. Eszter... aha J.J. (amerikaiasan: dzséjdzséj)"
erre vigyorgott egyet. én is.
aznap kaptam egy sms-t egy ismeretlen számról.
ennyi volt: "Dzséjdzséj :D"
mintha ovodában lennénk.
tetszik :)
bent felejtettem a mosógépben a ruhát két napig.
elfelejtettem sót tenni a vízbe, amiben főtt a krumpli.
gondolkoznom kellett valamelyik nap, hány éves is vagyok.
nem öntöztem meg a virágokat. pedig azelőtt minden nap...
elaludtam a kádban. kihűlt a víz. arra ébredtem, hogy fázom.
tizenkilencedikén nem jutott eszembe, hogy 10 hónaposak vagyunk.
elfelejtettem, hogy volt házifeladatom arra az órára,
amire elfelejtettem elmenni, mert nem tudtam, milyen nap van.
nem gondoltam volna, hogy ilyen észrevétlenül
következik be az, amitől annyira féltem.
tiszta jó, hogy a huszonegyedik században
nem foglalkoznak az őrültekkel.
talán azért, mert nem tudnak különbséget tenni
modern ember és beteg között.
mindenki ugyanolyan hülyének hat.
valamikor régen volt egy kis zöld notesz. az volt a használati utasításom.
hozzám. volt egy-egy idegen, akinek első találkozás alkalmával poénból odaadtam. "nesze. unom elmesélni. olvass bele. ha utána is beszélgetni akarsz velem, oké."
olyanok voltak benne, hogy:
kedvenc édességem a marcipán és nem szeretem, ha a vécépapírt úgy teszik fel a tartójára, hogy a fal fele tekeredik. nem szeretem, ha hozzámérnek vagy bárki is fél méternél közelebb jön. utálom, ha a személyes tárgyaimat kölcsönkérik s rühellem ha a rendembe belekavarnak. (pl. a filmeket, amik tetszenek, kiírom cd-re vagy dvd-re. a cédéimet Vigdis-nek hívják, a dvd-ket Hjördis-nek. meg vannak számozva, el vannak rendezve és a számítógépen lista van róluk.)
a kávét tej nélkü szeretem (csak olyankor teszek bele, amikor valamilyen oknál fogva kímélni akarom a gyomrom) a teát pedig cukor nélkül. nem szeretek születésnapomra vagy névnapomra virágot kapni, viszont meghatódom, ha "csak úgy" kapok valamilyen kis figyelmességet. nem szeretem különösebben a macskákat, de egy időben 12 volt. érdekelnek az emberek, mégis kerülöm őket. az olyan zenét szeretem, ami lüktet. sok benne a basszus és a dob, de még nem techno. még mindig nem tudtam eldönteni, hogy voltam-e valaha szerelmes (azt mondják, az valószínüleg azt jelenti, hog nem. de ebben nem hiszek, úgyhogy vissza oda, hogy "nemtom") és a legromantikusabb pillanatokban képes vagyok olyat mondani, hogy "de baszottul aranyosak lehetünk a faszomba bele" és szerintem, ha egyszer valaki igazán szeretne és értékelne és megkérné a kezem, szemberöhögném. és nem azért, mert nevetségesnek tartanám, csak mert félek és kerülöm az érzelmi túáradásokat ezért nagyon idiotán leplezem a meghatódást. pl. ha "csak úgy" kapok egy szál rózsát, azt mondom "mi ez a burjány basszki?!", pedig valahol mélyen könnybe lábad a lelki szemem, hogy valaki gondolt rám... na basszki... de nyálas. :D
elfelejtettem az anyanyelvemen helyesen írni mert az utóbbi pár évben olvastam németül, norvégul, svédül, dánul, franciául, spanyolul, angolul de magyarul nem. csakis és kizárólag messengeren és blogon. az előbbi jellegzetes írott szlenggel rendelkezik az utóbbival meg nem sokat foglalkoztam. a már lejárt szavatossági idejű tébécégyanúm és bronsitám meg légúti asztmám mellé rengeteget cigizek néha (többnyire) és hülyeségnek tartom meg szégyenlem, de félek megpróbálni leszokni, mert ha nem sikerül, a béka segge alól a föld középpontjába költözne az önbecsülésem. az évek során megtanultam hallgatni, megtanultam tűrni és megtanultam azt, hogy mindig egyedül vagyok. a saját anyámra se számíthatok, mégis vágyom valakire, aki ezt felülírja s bármennyire is fel leszek háborodva, majd bebizonyítja tettekkel, hogy helytelen az elméletem. na egy ennyi kis csorbulást még kibírna valahogy az önérzetem :P egyébként semmit. nincs (már) lendületem, akaratom, ambícióm, tehetségem semmihez, de az önérzetem még mindig akkora, mint... szóval nagy. elég baj. kapcsolja már ki valaki a védekezési mechanizmusaimat. lecsúszott a hátam közepére a kütyü s én nem érem el a gombokat.
ja és a fenti kép az egyik kedvencem magamról. fene tudja, miért. eleve nehéz engem lekapni, ahogy gépet látok, bújok el. valamelyik előző életemben indián lehettem s nagyon félhettem, nehogy ellopják a kis szaros lelkem. nem vagyok biztos benne, hogy a két legjobb barátom közül (de ellentmondásos... 2 vs. leg) melyik kapta le Cs. vagy T. , de akármelyik is volt, gratula. ;)
most látom, hogy az unitárius címerben a kígyó befalja a saját farkát és nevetnem kell. nem is csak azért, mert négy éven keresztül ott virított a címer a tábla fölött és ezek szerint sose néztem meg becsületesen, hanem mert most esett le: "de hiszen az nemcsak a ciklikusság és végtelen, hanem a kanibalizmus szimbóluma is!".
na tessék még egy közhely...
(végülis ez a bizonyítéka annak, hogy égek ki.
egyre banálisabb leszek.)
szóval... íme a közhelyem:
hogy is van az, amikor az ember belekiabál a nagy semmibe,
vagy a nagy üres valamibe és akkor na... azt akarja, hogy jobb legyen.
van az a rövidke fejezet a Kis hercegben... a tizenkilencedik.
ez lenne az:
A kis herceg fölkapaszkodott egy hegyre. Életében nem látott még más hegyet, mint a három vulkánját, de azok éppen csak a térdéig értek. A kialudt vulkánját zsámolynak használta. "Egy ekkora hegyről - gondolta - egyetlen szempillantással látni fogom az egész bolygót meg az összes embert." De nem látott egyebet, mint tűhegyes sziklacsúcsokat.
- Jó napot! - mondta találomra.
- Jó napot!... Jó napot!... Jó napot!... - válaszolta a visszhang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg.
- Ki vagy... ki vagy... ki vagy... - felelte a visszhang.
- Légy a barátom, olyan egyedül vagyok - mondta.
- Egyedül vagyok... egyedül vagyok... egyedül vagyok - felelte a visszhang.
"Milyen furcsa bolygó! - gondolta a kis herceg. - Milyen száraz, milyen hegyes, milyen sós. És az embereknek nincs semmi képzelőtehetségük. Folyton csak azt szajkózzák, amit mondanak nekik... Nekem otthon volt egy virágom: mindig ő kezdte a beszélgetést..."
gyerekkorom óta cseng a fülemben a kétségbeesett hang:
"egyedüüüüüül vagyooooook...."
(illyés kinga előaásában lemezen...)
és most egyre erősebb.
na végre megjelent itt is a Gauloises!!! :D
mostanában egy csomó kis szarságnak örvendek.
(annak is, hogy vettem üvegfestéket s már előre látom,
mindent össze-visza fogok mocskolni vele a lakásban,
ami egyszer üveg vagy csempe. hehe.)
csak egy baj van ezzel:
holott azt vallom, hogy az élet apró örömeinek nem árt örvendeni,
az az érzésem, hogy ez most nem az az értékelős rész,
hanem inkább a megalkuvós,
a maradék pozitív hozzáállásom hangja,
ami azt mondja "ha úgysincs aminek örülj,
keress valamit, aminek talán lehet"
de ez nem jóóó naaa!
azon kapom magam, hogy minden kis hülyeséget
megpróbálok értékelni, csak mert nem kaphatom meg azt,
amire igazán vágyom, hisz nem csak rajtam múlik...
egyre jobban kérgesedek magamba.
lassan nem hat meg semmi, nem akarok semmit.
szar ez így, kérem, nagyon szar.
tiszta fasza, hogy a szalmapityaaaúka egyetemista-kaja.
a tápértéke kábé a lábszagéval egy színtre tehető.
nem mindegy, mit hall a füled a szádtól - szoktam mondani.
a tudatalatti teljesen másképp dolgozza fel az információt aminek az értelme lehet egy, de a megfogalmazás miatt teljesen más hangulata lesz, ha különbözőképp mondjuk.
pl.: rosszabul esik azt hallani, hogy "a te hibád", mint azt, hogy "nem az én hibám". a tudatunk igenis érti, mit akar mondani a másik s a racionalitásunk szűri az információt, de az igazán mély (lelki reakciókat) az váltja ki, ahogyan mondják nekünk.
elkéstél - én pontos voltam
hülye vagy - néha nem értelek
unalmas vagy - néha unom magam melletted
nem értesz meg - lehet, hogy nem tudom rendesen megértetni magam
...és hasonlók.
ha valakit szeretünk, ne csak arra figyeljünk oda,
milyen információt közlünk vele,
hanem arra is, mit váltunk ki a kicsi lelkében. :)
én ezt anyum mellett tanultam meg.
rájöttem, hogy túl érzékeny s azért veszekszünk annyit,
mert folyton vádolom valamivel.
aztán gondoltam kipróbálom a másik utat:
ha már a tudatával nem tudok zöld ágra vergődni,
hát megbarátkozom a tudattalanjával.
azóta aligha van valami kis vitánk s
utána egy napnál többet nem tart a harag.
azt hiszem megszelídítettem.
s arra vágyom, hogy engem is ugyanígy megszelídítsen valaki.
a tudatom túl kérges, vele nem lehet tárgyalni,
de azt, ami alatta van, nyitva hagyom azoknak,
akiket szeretek.
"felelősséggel tartozol azért, akit megszelídítettél"
áll a Kis hercegben.
az úgy műkődik, hogy valaki "kell", mert úgy érzed,
valami miatt pont passzolna a kis koszos életedbe.
aztán mindeféle erőfeszítést teszel, megbarátkozol,
imponálni akarsz, egyre közelebb ülsz, jobban figyelsz...
és miután elég közel kerültél
-akár sáros bakancsal beletiportál a kis koszos életébe, lelkébe-
rájössz, hogy nem is ezt akartad, nem is kell igazán,
mert ez, meg az, meg amaz mégsem illik bele a te elképezléseidbe.
akkor már túl késő, hogy "megszbadulj tőle",
nem mondhatod azt, hogy "bocs, méá kulpá, kopj le"
és így telik meg életed hulladékkal, emberekkel,
akik már nem érdekelnek, semmit nem jelentenek,
csak ismerősök, s ha valmi titkod birtokában vannak,
esetleg "haverok".
olyan lehet, mint ahogyan az űrben lebegnek elhagyatottan
műholak meg űrhajók darabkái, akár több tonnás részei.
rádnehezednek,
de mégse, mert nem akarsz tudomást venni rólunk...
arra vágyom, hogy valaki ma olyan kedvesen beszéljen velem, hogy elvörösödjek.
nem szoktam. csak ritkán. hiányzik. de nem szokott velem senki igazán kedves lenni.
Egy hónapos késéssel lereagálnám a "díjazkodást".
Találtam kücsüknél
(TALÁLTAM, mert megszegte a négyes pontot! :P )
valamit, amit úgy néz ki, hogy nekem szánt.
Ezennel szeretném megköszönni a díjat (tapsvihar) (tapsvihar elcsendesedik) a családomnak - akik végig mellettem álltak, támogattak, bíztattak, a barátaimnak - akik hittek bennem, a menedzseremnek - aki ma nem lehet itt,
ugyanis preparanoiális szűzhártya-gyulladása van, Istennek (ateisták, tessék pofát vágni), a hangmérnökünknek (fojtogat a sírás...), dobosunknak - aki három héttel ezelőtt balesetben életét vesztette. (egy páran már bőgnek is a meghatottságtól.
többnyire az ajtónál álló rendőrök, ugyanis a hatóságoknak ez a dolga: meghatódnak.
az újságírók nagyrésze röhög. ők tudnak a balesetről. az említett dobos ugyanis málnaszörp-mérgezést kapott. mint kiderül, allergiás volt a málnára.), gitárosunknak, a fodrászomnak (tapsvihar. he?! ezt mos méé?), obámának, nagymamának - aki most biztosan néz a tévében (idióta vigyor. integetek a kamerába) szia mamaaaa!! pusziii! (elkezdek bőgni s mondok egy uccsó "köszönöm"öt s leszaladok a színpadról. a lépcsőn megbotlom, eltaknyolok,
beverem az pofám riki mártin cipőjébe, aki ez első sorban ül. ...és felébredek... ja ez nem emtíví mjúzik ávárdsz...)
...na de mindenképp köszönöm.
A felhívás szövege:
1. Pakold ki a versenyt a bejegyzés címébe!
2. Linkeld annak a blogját, akitől kaptad
(ha több is van neki, akkor azt, amelyiken a díjról írt)!
3. Jelölj öt blogot (azaz bloggert/bloggerinát), és linkeld őket!
4. Hagyj nekik üzenetet arról, hogy jelölted őket!
5. Írd le ezt az öt szabályt.
(6. Szegd meg - legalább az egyiket.)
"To do" list:
1. megvan.
2. megvan.
3.
azt mondta a nőgyógyász, tesztoszterontúltengésem van.
ezt mondjuk én már rég tudom.
nem feltétlenül hormonális értelemben véve.
például ez abban nyílvánul meg,
hogy szerintem nem szokványos a "féltékenységi-stílusom".
ha vagyok valakivel, s rájövök, hogy az a valaki másnak is kell,
nekem elkezd nem kelleni.
bassza meg, menjen ahhoz, akinek jobban kell,
én nem kezdek el senki után rohangálni.
alapvetően nem kell nekem semmi, ami másnak is kell.
ja persze, mindig "más" akartam lenni.
hozzátartozik az alaptermészetemhez.
kétévesen is ugyanez volt a hozzáállásom.
egyetlen kivételes eset volt, akkor is megszívtam.
három lehettem, amikor az óvodában dühkitörésem lett attól,
hogy valaki más hozzányúlt ahhoz a macihoz,
amit én sajátoménak tekintettem.
alapból azért kellett, mert csúnya volt, kopott és nem kellett senkinek.
ettől számomra különös varázzsal bírt.
pont azért kellett. esetlennek hittem azt a macit,
és emiatt annál jobban tudtam szeretni.
aztán egyszer egy hülye hozzányúlt.
tudtam, hogy ő messze nem szereti annyira, mint én
(már-már animista imádat volt az enyém),
de valamiért hozzányúlt.
úgy gondoltam, nem érdemli meg, bántani fogja.
rávetettem magam az illetőre és eldöntöttem, hogy megölöm.
komolyan gondoltam.
tényleg.
tiszta erőmből ütöttem, rúgtam, véresre haraptam az arcát.
leszedtek róla nagy nehezen.
kirúgtak az óvodából.
azóta sem ragaszkodtam semmihez és talán senkihez annyira,
hogy ölni akarjak miatta.
mindig mindent s mindenkit nagyon könnyen el tudtam engedni.
talán azért, mert féltem, hogy következménye lesz,
ha harcolni akarok valamiért,
ami nem is biztos, hogy az enyém.
az a maci nem volt az enyém,
most már tudom,
de akkor is dühös vagyok, ha arra gondolok,
hogy előttem meg utánam még hányan összematatták.
ez a legerősebb féltékenység,
ami valaha is belenyílalt a szívembe.
abban a helyzetben, amelyikben egy hétköznapi nő jobban ragaszkodna párjához,
mert megvillan neki, hogy talán elveszítheti,
én ellököm.
ha érzem, hogy elveszíthetem,
inkább nem kell.
nem várom meg azt a pillanatot, amikor elveszítem,
inkább kitörlöm ahonnan csak lehet.
a szívemből, gondolataimból.
csak ideiglenesen a testemből nem.
azért jól jön, ha az embert néha jól megbasszák.
hogy aztán mondhassa a nőgyógyász,
hogy sebes a méhszájam arra utalván,
hogy elég méretes lehet az, ami ilyesmit okoz.
leszarom.
mosolyom helyén maradt egy haldokló száj,
szemem már csak két zselatingolyó
(ping-pongozni lenne jó)
homlokom ráncosodik;
lassan, biztosan s alig észrevehetően,
tüdőm helyén füstfelhő,
szivem összezsugorodott,
széthordozta a nép,
mint sódert a tolvajok az építőtelepről.
bakancsfűzőm helyére selyemszalagot fűzök
s elindulok világgá,
visszaszerezni kőszívem kavicsait.
ma reggel E. elment órára. visszafeküdtem. kényelmes volt és kellmes. éreztem a különbséget. azt hogy éjszaka nem egyedül voltam, akkor is, ha külön aludtunk. kellemes ébredéshez volt hasonló az álmom reggel negyed nyolctól délig. felkeltem. kimentem a konyhába kávét készíteni s belesétáltam egy csomó üvegszilánkba. valamikor eltörte A. a tejesüveget s csak behajított a szemetesbe. a szilánkokat nem seperte össze. azt hittem, agyvérzést kapok. de csak pár másodpercig. meglepően gyorsan lehiggadtam. aztán KV, számítógép be, emberekkel beszélgetni messenger. D.E.-val hosszasan tárgyaltuk a klasszikus nő fogalmát. aztán elszaladtam, vegyem ki I. pólóját a postáról, elmentem a patikába. az egyikben azt mondták, sürgősen hagyjam abba a pirulát, különben lerohad a lábam. mosolyogtam egyet, megköszöntem, átmentem a másik patikába s megvettem.
ijesztő, mennyire másképpen fogják fel az emberek a párkapcsolatokat.
annakidején, egy olyan két éves kapcsolatról,
amiről én azt hittem, hogy jó és szép volt,
utólag a másik azt mondta, hogy nehéz volt és fárasztó.
már-már utálatos, mennyire szubjektív minden.
és én két éven keresztül abban az illuzióban ringattam magam,
hogy neki is jó. így utólag fájdalmas belegondolni.
arról nem is beszélve, hogy mennyire ijesztő MOST.
az, hogy fel kell fognom, most, nem biztos,
hogy ha én azt hiszem, hogy ilyen vagy olyan a kapcsolat,
neki is ugyanolyan.
témába vág--->
hervay: levél helyett.
találtam valamit itt
ahonnan vezetett egy link ide
és akkor megcsináltam ezt a tesztet,
aminek ez lett az eredménye:
| You Are Profoundly Disturbing |
 You're weird, freaky, and maybe even a little psycho. You aren't just attracted to darkness - you thrive in it. Your interests are downright creepy, and you may even lack normal human empathy. While there's no harm in enjoying the macabre, remember to keep your vilest thoughts to yourself! |
| Your Brain's Pattern |
 Your mind is a multi dimensional wonderland, with many layers. You're the type that always has multiple streams of though going. And you can keep these thoughts going at any time. You're very likely to be engaged in deep thought - and deep conversation. |
| You Are 76% Abnormal |
 You are at high risk for being a psychopath. It is very likely that you have no soul. You are at high risk for having a borderline personality. It is very likely that you are a chaotic mess. You are at high risk for having a narcissistic personality. It is very likely that you are in love with your own reflection. You are at high risk for having a social phobia. It is very likely that you feel most comfortable in your mom's basement. You are at medium risk for obsessive compulsive disorder. It is somewhat likely that you are addicted to hand sanitizer. |
| Your Brain is 47% Female, 53% Male |
 Your brain is a healthy mix of male and female You are both sensitive and savvy Rational and reasonable, you tend to keep level headed But you also tend to wear your heart on your sleeve |
szerintem azok az igazságtalanok,
akiknek túl nagy az egoja ahhoz,
hogy más perspektívából is látni akarjanak.
a Kauflandban verebek repdestek a "mag-szektoron".
szedegették fel a földről a széthullt rízsszemeket.
fogalmam nincs, hogy kerültek be oda.
az utcán egy koldusgyermek mellé leguggolt egy huszonéves fiú.
beszélgettek. valamin nevetni kezdtek. aztán a fiú leült mellé.
eredeti eastpak táskája és BK cipője volt.
az utcán egy kislány kékszemű, szőke királylányokat rajzolt krétával az aszfaltra.
mellette egy másik -vele egykorú- matematikai egyenleteket írt. ő is szines krétával.
bementünk egy cukrászdába és megvásároltunk minden tésztát,
amit megkívántunk.
a legnagyobb félelmem, hogy egyedül maradjak a
magányommal, félelmeimmel, örömeimmel.
minden alkalommal meghalok egy kicsit,
amikor elmondok valamit annak, akivel meg akarom osztani,
és látom, hogy nem érti vagy nem érdekli.
a kolozsvári magyarok nagyrésze olyan jól tud románul,
hogy néha nem veszik észre egymás kiejtéséből, hogy magyarok.
így történt, hogy tegnap tudtam meg, a hatodikról az a kedves néni,
akivel egész jól elbeszélgettünk párszor a lépcsőházban (románul)
tulajdonképpen magyar.
lekéstem ma a buszt.
azt hittem csak este tíz van.
kimentem és elsétáltam a megállóig.
csodálkoztam, milyen csend van,
s nem áll senki a buszmegállóban.
akkor esett le, negyed tizenkettö.
pedig én csak egy kört akartam menni.
tizenéves koromban volt ez a szokásom.
amikor egy kicsit meg akartam nyílni a világ fele,
látni akartam, kicsit többet érezni,
felültem a buszra és mentem egy kört a városban.
(havi bérlettel ez persze nagyon könnyű)
közben figyeltem az embereket a buszon,
néztem ki az abakon. elképzeltem, mire gondolhat
a stoppnál, a busz mellett várakozó autó soförje,
egy pillanatig aggódtam a piroson átszaladó járókelőért,
vagy egyszerüen néztem az épületeket.
22 év alatt mindig véltem valami újat felfedezni.
kíváncsi vagyok, ha majd ugyanezt 60 évesen csinálom meg,
mire fogok gondolni és mennyire fogok újat látni.
"egyébként egy felszínes(en), nagyképű, nyers, barátságtalan, gátlásos, frusztrált, megbízhatatlan senkiházi vagyok. nem érdemes velem foglalkozni. nem is szoktak." én
nem vagyok én valami nagyon "háziasszony-beállítottságu",
de jól esne ha lenne kinek csinálni azt a minimálisat, amit (szívből) csinálok...
ha vacsorát készítek, legalább jöjjön haza........
ez egy olyan szoba, ahova soha nem süt be a nap.
de most...amikor a legszomorubb vagyok...
visszatükröződik egy tömbház ablakáról a napfény és pont a szemembe süt.
ekkora kibaszást!
fényben úszik a szoba.
pont most!
van Isten.
és nagyon cinikus.
nézek kifele a lokál ablakán. az utca két végéből két biciklista tekeri százzal egymással szembe. elsüvítenek egymás mellett és szembenéznek. csak egy pillantás. pár méter után visszanéznek mindketten.
egy anyuka tolja a babakocsit. mellette kis huncut lenszőke kislány csicsereg. kérdez, ahogy ebban a korban illik. sokat-sokat. az anyuka türelmesen fáradt mosollyal válaszolgat. közben a csöppséget figyeli amint lassan sétálva tolja. behajt egy kis Matiz az utcába. valami ügynök lehet. megáll a Krajczár előtt. mire a kislány felháborodottan néz utána
"anyu! de ide nem is szabad bejöjjön. miért jön be??? meghúzzuk a fülét!"
"meg, kincsem".
megyek munkába, esik az eső. a teológia előtt hangos dudálásban tör ki a kocsisor. megfordulok. leveszem a kapucnit, lássak is valamit (nincs ernyőm. nem is kell. jobb az esőkabát.) az utkereszteződésben le vannak állva a kocsik. hét (7) kutya vonul. büszkén. egy tömbben. nem szaladtak. csak mennek az út közepén a fehér szaggatott vonal mentén fittyet hányva az összes túlméretezett, hangos bádogdobozra. mint a tüntetők. vagy westside-gang.
mindenki döbbenten néz utánuk. nem tudom hova mentek, de nagyon tudták, mit csinálnak, az biztos.
ma este bejött Barbarossa. a fiával elüldögéltek egy üveg bor meg egy Csíki sör mellett. amikor láttam, hogy lassan készülődnek menni, valami megmarkolta a szívem. én pedig egy markert. leszaladtam és felírtam a fehér bejárati ajtó belső oldalára szemmagasságba: "Búcsúzni érkezéskor szoktam, míg láb és lélek nem hagy nyomot s okot, hogy visszatérjek" és leültem az udvaron cigizni. vártam, hogy jöjjenek ki. nyílik az ajtó. kilép a fiú. az apa megáll a lépcső legalsó fokán. olvassa. azt mondja a fiának "állj csak meg...nézd csak. ez az én versem. vajon ki írta ide?" a fiú ránéz az írásra, majd büszkén az apjára. mosolyog. "nem tudom..." megszólít az öreg "te sem tudod, ki írta ezt ide?" odamegyek szivarazgatva. kérdem: "mit? azt?" (és rábökök a markerrel a firkára) "fogalmam sincs". széles mosoly. azt mondja: "köszönöm. hát akkor ismerkedjünk meg" és bemutatkozott kedvesen. a kapuból még mindketten visszanéztek mosolyogva.
majdnem minden este benézek zárás után a Pub-ba mindig eldöntöm, hogy most megiszok egy orange-vodkát, de soha nincs kedvem egyedül leülni. folyton meggondolom magam, de azért mégis bemegyek akkor is, ha már az ajtóban megérzem, hogy nem maradok (talán ide illik a legjobban a Barbarossa versrészlet). tegnap éjjel háromkor mentem le. nagyon le akartam ülni. ezúttal akár egyedül is... megkérdeztem a pultnál üldögélő pincérlányoktól, hogy van-e esélyem arra, hogy kiszolgáljanak. a válasz nemleges volt. azt mondták, már megvolt az utolsó rendelés meg minden... elköszöntem kedvesen, jóéjszakát kívántam és elindultam kifele. már majdnem a lépcsőnél voltam, amikor ritmikus kulcszörgést hallok. valaki szalad. az egyik pincérlány mosolyogva közölte, hogy szivesen kiszolgál, ha akarom, mert azért az már mégis gáz, hogy én ilyen készségesen lejövök minden este és sose fogyaszthatok semmit, mert túl későn jövök. elmondtam, hogy az azért van, mert én is pincérkedem és csak ilyenkor érek rá. pont ezért nem fogyasztok most semmit, hogy ő erjen minél hamarabb ágyba, mert fáradtnak néz ki. hálásan mosolygott és mondta, hogy akkor talán menjek be egyik szabadnapomon kávézni.
mennék, de egyedül nem esik jól...
Ilyen feliratu felsőt láttam egy-két emberen mostanában.
Eleinte mosolyogtam.
Nem annyira poénos, de azért lehet mosolyogni rajta.
Gondoltam, "nekem is kell ilyen...", de ha jobban belegondolok, nem kell.
Minek? Nem igaz az, amit ír rajta.
Minek hordjak és mutogassak egy nagybetüs nyomtatott hazugságot?
Nincsenek barátaim.
Aki van, az sincs itt.
Ez mindig így van.
Vagy lehet, hogy csak azok használják ezt kifogásnak,
akik ugyanilyen mizantrópok.
Az egyetlen baj ezzel talán csak annyi, hogy
rettenetesen magányos vagyok.
a felnőtté válás talán végső fokozata az, amikor megváltozik a felfogásunk arról, mi/ki is a bohóc. gyerekkorunkban még nagyon élveztük. és nem igaz, hogy nem vettük tudomásul, hogy ő egy nagyon-nagyon szomoru ember... de a gyerekek olyan szadisták. néha megbocsáthatatlanul.
a különbség: a gyerek még nem tud azonosulni a bohóccal. nem ismeri a mély szomoruságot. észleli, talán érti is, de nem érzi át. amikor meg már érzi... felnőtt.
néha fáj a szívem. mármint igazán...fizikailag. azt mondják, az nem fájhat. orvos mondta. mit tudom én, miért. pedig én úgy érzem olyankor, hogy rendesen fáj. és örvendeni szoktam. néha abban a reményben, hogy "na most" "most!" "5...4....3...2......1.......most!". meghalok. mindenbe belehalni. a gyönyörüségbe, egy jó film utóhatásába, egy dallamba, egy test szépségének csodálásába, egy hosszú útba... ha választhatnék, hogy haljak meg, volna rá két változat:
1. annyira fájjon a szívem a szomoruságtól, hogy haljak bele. egy késő nyári délután. valahol üldögélve és figyelve, hogy cikáznak, cicáznak a napsugarak egy fa lombja között. mosolyogva de borzasztó szomoruan akarok meghalni...
2. feltéve, hogy természetes halállal, persze...ha meg nem, hát felmásznék egy fára, odakötözném a bokám, lassal leereszkednék, fejjel lefele, felvágnám az ereim mindkét kezemen és nézném, ahogy egyre nagyobb bordó-fekete tócsa gyűl alattam. ezt inkább egy őszi éjjelen...
22 lettem. a nyavalya törje ki!
nem is gyakorol rám nyomást a családom... áááá dehogy.
kaptam evőeszközkészletet meg asztalterítőt meg nagyon aranyos kis kenyérkosarat.
már csak a kezemet kéne megkérje valaki s egyenesben lennénk.
várom az ajánlatokat.
:)))))
na ugye, milyen komolytalan vagyok.
nem vagyok én még érett háziasszony kérem.
nem elég ahhoz főzni, mosni, mosogatni, vasalni tudni.
messze nem elég..................
ÉN: mindig az ellentétét álmodod annak, ami van
ÉN: szerintem
ÉN: vagyis hát úgy vettem észre
CSOMH: :))
ÉN: komolyan...
CSOMH: okok, elhiszem
CSOMH: szoktam fúrcsákat álmodni
CSOMH: mostanában pedig már újra emlékszem is rájuk
ÉN: az nem tudom hogy jó-e
ÉN: sztem nem kellene emlékezni
CSOMH: miért?
ÉN: mert az a tudatalatti
ÉN: s ha emlékszel, belépsz egy veszélyes kis kapun
Kaptam valami sziri-szari körlevelet, amiben megfenyegettettem (használom a passzívot, hogy ne haljon ki teljesen) , hogy ha nem küldöm tovább, nem teljesül, amit az elején kívántam (mert a skacok kényszerítenek már a legelején, hogy csinálj valamit...ebben az esetben kívánni kell valamit). hát elvtársaim... ez egy nagy butaság (hogy ne használjak erősebb kifejezést). állítólag annyi percen belül teljesül a kívánság, ahány éves vagy. hát erőőőőősen kééétlem, hogy én 21 percen belül fasza leszek, s majd következő tanévben (...merthát így szólt a kívánság egy része) leteszem a seggem és végzem a dolgom s nem lógom le íly böszme módon az órák nagyrészét, mint ebben a félévben tettem.... na ezt teljesítse nekem valaki 21 perc alatt!!! nem küldök én tovább semmiféle körlevelet semmiféle 10 vagy mittomhány embernek! ha valakinek kell, szóljon, szivesen elküldöm, de csak kérésre. saját erőmből nem bosszantok senkit ilyenekkel.
ma tortát meg fagyit reggeliztem.
ezt a pofátlanságot!
sose értettem ezeket a névnapos dolgokat.
na éééés, ha névnapom van?
miért nem ehetek egy akármilyen hétköznapon
tortát meg fagyit reggelire?
miért csak vakációban meg szabadságon utaznak az emberek?
miért nem ülünk vonatra egy hétvégén?
vagy lógjunk le egy egész hetet?
miért olyan magától értetődő a virág ajándékozás?
miért ne ajándékozhatnánk egy üres virágcserepet
vagy egy tekercs almaillatú zöld vécépapírt?
nem a szeretet meg a szándék a lényeges?
egyszer születésnapomra kaptam
egy paradicsomot meg egy paprikát.
nagyon tetszett.
volt benne egy nagy adag szeretet (és vitamin).
én meg egyszer egy korsó vizet ajándékoztam.
megtöltöttem itthon a korsót vízzel és
átgyalogoltam vele a város másik végébe
anélkül, hogy kiöntöttem volna egy cseppet is.
egy órát gyalogoltam. lassan és biztosan.
mindenki hülyének nézett.
az is, akinek adtam. nem értette......
még soha senkiért nem csináltam ilyet.
abban a korsó vizben benne van
a türelmem, szeretetem és odafigyelésem,
amit neki szánok, amit rá áldozok.
azt hiszem nem kellett neki.
vagy ő is csak egy olyan volt, aki azt hitte, hogy
"a barátság aaaz, amikor mindent elmondunk egymásnak,
és ha szükségünk van egymásra, segííítünk..."
ez faszság.
marhaság.
aki tényleg azt hiszi, hogy ennyi a barátság,
menjen vissza az oviba,
esetleg valami annál is korábban megtapasztalt meleg helyre...
"A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és a hiúság mocsarába. A pajtásság, a cimboraság, néha olyannak látszik, mintha barátság lenne. A közös érdekek néha megteremtenek emberi helyzeteket melyek hasonlítanak a barátságra. Aztán a magány elől is szívesen elmenekülnek az emberek mindenféle bizalmasságba, melyet legtöbbször megbánnak ugyan, de ideig-óráig azt hihetik, ez a bizalmasság már a barátság egy válfaja. Mindez persze nem az igazi. Az ember úgy képzeli, hogy a barátság szolgálat. Mint a szerelmes, úgy a barát sem vár jutalmat érzéseiért. Nem akar ellenszolgálatokat, nem látja valószínűtlen lénynek azt, akit barátjául választott, ismeri hibáit, s így vállalja, minden következménnyel. Ez lenne az eszmény. S csakugyan, érdemes-e élni, embernek lenni ilyen eszmény nélkül? S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól?"
Márai - A gyertyák csonkig égnek
mi a KÖZÉRZET?
köz-érzet?
mitől rossz vagy jó egy ember közérzete?
mi "generálja"?
ha pl. éhesek vagyunk, morgolódik a gyomor ,
ha szeretkezni akarunk, bizsereg a nemi szerv stb.,
de hol van a közérzet úgymond központja?
nemrég bent jártam a könyvtárban.
megláttam. levettem a polcról.
megnézegettem. megfogdostam. megtetszett, hát hazahoztam.
így műkődik ez, nem? :)
olvasgatom.
sok benne a verekedés eddig. nem is verekedés... inkább egyszerü és egyszeri,
villámgyors ökölcsapásból van sok benne.
nagyon tetszik.
szeretem ezt a fajta magatartást.
alapvetően agresszív vagyok, szóval nagyonis nekemvaló ez a regény.
rosszat mondasz. figyelmeztetnek.
folytatod. figyelmeztetnek.
feszegeted. bemosnak egyet.
ez így kellene műkődjön mindenben és mindenütt.
sosem értettem azokat az embereket, akik túl sokat tűrnek.
így néha magamat is meglepem. túl türelmes vagyok.
igenis kell néha ütni.
egyet és keményen.
íme egy idézet az említett regényből:
egy marha odaparkolt a kapunk elé,
pedig elég nagy (olvasd: k***a nagy!) betükkel rá van sprézve, h
"NU PARCA!" (sztájlis, mi? :P )
belerugtam egyet a kerekébe, hogy induljon be a riasztó...
elég nagyot rugtam...
aztán besétáltam a kapun vigyorogva és bezártam.
s így..........
gyerekkoromban megállapítottam, hogy a félelem és a pánik a két legsiralmasabb emberi dolog a világon. mindigis undorodtam a gyáva emberektől. (na meg azoktól, akik pénzről beszélnek. mai napig is melegem lesz és kiszaladnék a világból, ha valaki ilyet mond hogy "ezért pénzt adtam".)
"a lelkiismeret és gyávaság alapjábanvéve egy és ugyanaz a dolog. a <
soha nem voltam bátor. mindig csak vakmerő. fejest ugrok a betonra, nekiszaladok a szakadéknak, becsukott szemmel, esztelenül rohanok halálomba akár. pur mazochizmus. imádom a csattanás utáni sajogást. ha valamire is büszke lehetak magamból, akkor erre...
kimondhatatlanul nehéz lehet szépnek lenni
(erről én mit sem tudok, de nem is igazán vágyom a "tudás" eme válfajára).
mindenki téged akar.
lefényképezni, lerajzolni vagy egyszerüen csak akarnak.
el akarják lopni a lelked amilyen formán csak tudják.
(de van-e egyáltalán valami köze a szépségnek a lélekhez???)
a külsőd viszi rá az embereket arra,
hogy valamiféle beteges rögeszmét tápláljanak személyed iránt.
elborul az agyuk. nem tudják ki vagy, de kellesz.
kénytelen vagy így szembesülni a felületesség legmagasabb fokával
s az emberekből a rossz gyerekkel, amelyiknek KELL KELL kell kell,
s ha nem kapja meg, harap, karmol, toporzékol.
kellesz, megkapnak, elhasználnak, eldobnak.
három változata van a fent említett angyali szépeknek...
-a semleges, aki nem adja oda magát.
-a negatív, aki ha valaha is odaajándékozta magát,
megbánta, így szépsége mögött bosszúvágy és keserüség forr.
-a pozitív, aki megad mindent és nem bánja.
fél tizenkettö múlt.
most értem haza.
élhetnékem van.
szeretni akarok.
csak kevés az, aki fogadná.
talán velem van a baj.
ha azt mondom, "érdekelsz", baj...
ha azt mondom, "nem érdekelsz", az is baj
(főként azért, mert hazudnék, bárkinek is mondanám).
"when/where is my real life?"
egy embert szertni kevés, sokat meg felszínes dolog.
(valahol olvastam gyerekkoromban.
azóta is él a tudattalanomban.)
mozgalmasak ezek a vasárnapok. kivenni ruhákat, kiteríteni, betenni egy másik rend ruhát, reggeli, közben film (még nem ülepedett le, úgyhogy nem mesélünk semmit semmiféle filmről), utána krumplit/pityóukát pucolni/hámozni/hántani az ebédhez, eközbden viccelődni egy kicsit nagymamával (nem szeressük azt, ha szomoru, fel kell dobni. valami hülye viccet mondani. pl. miért van az elefántnak hátul a farka? hát hogy ne lógjon a szemébe! nagymama nevet. mi máris jóbban érezzük magunkat.)
kiteríteni a második rend ruhát. közben szemlélődni az udvaron. a kismacskák rohangálnak s az orgonafa alatt kivirágzott a futórózsa. tűz a nap. arcot belenyomni a frissen mosott, illatos, hűvös törülközőbe, aztán felteríteni.
hazaérkezett anyum is. puszi, pletyka, trécselés, csicsergés, csivitelés...
talán ő az egyetlen barátnőm. aki kicsit is ismer, tudja: egyébként igazán irritálnak a nők. (ezt most nem ecsetelem, mert csak felmegy a vérnyomásom)
most: lazítás. olvasnék odakint. kellemes a kertben. de nem fogok most. talán később. most megy a Portishead, tátom a szám, hogy "mík még má vaanak a vílághálon" s így...
fél kilenc. benyit nagyanyám. kér egy lejt. neki nincs aprója. megy templomba s kell a perselypénz. első gondolat: végülis szivesen adok... s a második: mindenki a maga hóbortjával. nagyanyám templomba jár én cigizek. ki mire dobja ki a pénzt...
visszafekszem. az éjjel háromkor feküdtem. valami négy órán át kínoztam egy need for speed pályát hardon. nem bírtam belenyugodni, hogy nem nyerek. szóval megnyertem s lefeküdtem.
kilenckor valami kerreg, zúg, sívít meg pláne zavar...a telefon. asszongya költeni akar. jó. szótfogadok. leteszem egyik lábam, aztán a másikat. közben slow motionban látom magam deréktól lefele. egészen szexi. vígasztalom magam, csak álmos vagyok, nem látok jól s különbenis 20 év múlva már csipásan sem fogom ilyennek látni magam reggel, szóval, ha igaz, ha nem, most kell "szavurálni". a tükör elé állok. szanaszéjjel áll a haj. hogy lehet ekkora hajat elaludni. azt hittem elég rövid, hogy kényelmes legyen, de elég hosszú, hogy ne aludjam el. mindegy. egy csattal szelídítem. nadrág. papucs. pizsamafelső marad egyelőre. fürdő. fogkefe. mosom a fogam becsukott szemmel. ha nem figyelek oda lefejelem a csapot, ha elalszom. szemet kinyitni. tükörben szemezni. az ébrentart. pláne ilyenkor kora reggel olyan világos, mintha két reflektort irányítanának rám. jó is ez így. anyámtól örököltem. gyerekkoromban megkérdezték az útlevélosztályon, hogy "kislány, szerinted milyen színü a szemed? kék vagy zöld?" mire én elmagyaráztam a néninek, hogy márpedig az én szemem olyan színű, mint a víz, amiben az óvodában lemosom az ecsetet, amikor fát festegetek s amellé tavat...olyan híg vízfesték-zöld.
fogkefe vissza a helyére. be a szobába. szennyeskosarat megragadni. mosókonyha. szennyesvállogatás (kezdek megébredni). be a rongyokat a mosógépbe. mosópór. öblítőszer. beállítás. gomb be. konyhából ki.
vizet odatenni főni. csészét, poharat előszedni. csészébe teástasak, üvegpohárba egy kanál cappuccino, egy kanál cikorlyakávé (tegnapelőtt elfogyott a ness) s egy cukor. ma olyan édes kedvemben vagyok. víz felfőtt. teára, kávéra rá. fagyasztóig elmenni, kivenni a fagyit. amolyan fele csoki, fele vanillia változat. kiskanalat bele. egy kanál vanillia kávéba, egy csoki szájba, egy vanillia kávéba, egy szájba, egy ide, egy oda...na elég lesz! vissza a fagyasztóba.
leülni gép elé (amit még félálmomban az ágyból bekapcsoltam). szokásos dolgok megtekintése: messengert be, dc-t be, e-mail stb. megint valami idiota csoport bejelölt iwiw-n. s a blogomra meg ráhümmögött comment-gyanánt Lehel. bosszantanak az ilyen hümmögések. számomra annyira semmitmondó. honnan tudjam, mire gondol, miközben hümmög???
vagy mondunk valamit, vagy nem. nini. a szóbanforgó Lehel bé akar biggyeszteni a messengerlisájába. jó. ám legyen.
már fél tizenegy. megyek vegyem ki a ruhákat a gépből.
nem tetszik nekem ez a dolog az ünnepekkel. hogy van az, hogy Jézust minden karácsonykor megszüljük és minden húsvétkor megöljük. miért nem csináljuk azt, hogy 33évenként ünnepeljük. egyik évben meghal (33 év "ünnepmentesség" után) majd következő évben megszületik...s így...
persze ez egy borzasztó nagy hülyeség, de az is, hogy húsvétkor az ateisták is ugyanúgy elindulnak öntözni s karácsonykor a bűnözők is szeretnek ajándékot kapni...
anyám szereti a korházakat. tegnap, amikor kiderült, hogy beutalják, mosolyogva mondta: "nem is bánom! mi a rossz abban, hogy egy világos teremben, kényelmes széles ágyban feküdj egész nap, ágyba hozzák a reggelit, ebédet, vacsorát, keresztrelytvényezz s foglalkozzanak veled???" érdekes ember az anyukám. mesélek nektek róla...
-17 éves korában egy bulin megkérték, hogy táncoljon a társaságnak s 4 órán át ropta a cigánytáncot. utána minden fiú haza akarta kísérni.
-tizedikes korában kivette a dossziéját a zeneiskolából s beiratkozott kereskedelmibe. nagyanyám fél év múlva tudta meg. most kereskedő. ez volt az álma. pedig azt hallottam, csodálatosan tudott zongorázni.
-apámnak mosta és vasalta a 17 ingét, miközben tudta, hogy a szeretőjénél van. hazavárta meleg vacsorával.
-amikor kirugtak a kollégiumból, azt mondta "ezek tiszta hülyék" és rámmosolygott. azt mondta, higyjem el, nem velem van a baj.
-19 éve elvált apámtól. amikor legutóbb itt volt apám, láttam őket csókolózni a kapuban. azt mondta nekem utána, hogy mindigis tudta, hogy Ő az igazi, csak van az úgy, hogy néha jobb a rosszabbat választani.
holnap meglátogatom a kórházban.
fél négy van. olvasnom kell, de elálmosodtam. készítettem egy erős, hideg, keserü kávét*** és kimentem a lépcsőre friss levegőt szippantani. a várt ébredés helyett szokatlan szorongás vett erőt rajtam: kint sötét, hűvös tavaszi szellő, itt-ott felbukkan és végigszalad (vagy inkább hangtalanúl oson) a tömbázak ablakainak tükrében egy-egy autó lámpafénye, az utcán részeg fiatalok kurjongatnak a távolban... s így az éj hideg fekete selyem leple alatt nyöszörög az állatvilág. a mi világunk. köhögök egyet, megkavarom a vállam, nyújtózom...rádöbbenek, mily állati vagyok én is így. állat vagyok. AKKOR MEG MINEK KELL MOST NEKEM HAJNALI NÉGYKOR IRODALOMELMÉLETET TANULNI?????
***amely természetesen nem tükrözi a szexualitásomat. érti az, aki tud arról a kis pszichoanalízis tesztről, miszerint az ember olyan az ágyban, ahogyan a kávéját issza. bár való igaz, régen édesebben, forróbban, fűszeresebben és gyengébben szerettem a kávét...jelenlegi ízlésem úgyhiszem "moderato"-ban szól, de az ilyen keserü önébresztgetési tecnikáknak ugye nem sok köze van a tudattalanhoz.
maga a film elég gyenge, de volt benne egy igazán megkapó beszólás:
"you realy need to take lessons in sucking cock and licking ass ... otherwise you might find yourself rotting away in some shithole postponing suicide for the slim chance that you might one day possibly see some glorious plague or pestilence bring horrible suffering to your hateful species"
jó vicc, de még viccnek is rossz.
az amerikai feketék gyakorlatilag megfelelnek a romániai romáknak***.
felszabadított frusztrált rabszolgák.
nincs nekem semmi bajom velük. mármint a feketékkel. talán csak azokkal, akik borzasztó nevetséges identitászavarban szenvednek.
gondolom nem kell agyonmagyaráznom, mi a különbség a következő három típus között:
1. a normális ember (akinek a bőrszíne éppen fekete), aki ugyanúgy öltözködik, viselkedik, beszél, él, mint az összes hétköznapi ember (aki lehet kék, zöld, sárga vagy netán fehér)
2. a fegyveres, nagyszájú, "bling-bling"es gengszterek, akik attól érzik jól magukat, ha az utcán mindenki kerüli őket a mogorva tekintetük és a zsebükben körvonalazódó Magnum miatt, de ha netán több, mint 2 másodpercig nézik őket, felvesznek, pedig minden vágyuk az, hogy rájuk figyeljenek. na ők az igazán frusztráltak, a feltünő "identitás-zavarosak"
3. az a fekete, aki büszke a szinére és kulturájára...legyen az rasztás jamaicai vagy törzsi jelekket telitetovált egyén. ha ezt nem a saját otthonában mutogatja, hanem a túristáknak, ő is elég gyanus ...
_______________________________
***talán kevesen tudják minálunk, hogy miért is van annyi roma ebben az országban.
töredelmesen bevallom, én sem tudtam nagyon sokáig ... míg egy verőfényes nyári délelöttön be nem ültem Udvarhelyen a G . -ba s kezembe nem akadt a helyi újság, melyben egy teljes oldalon a romák történetéről/történelméről volt szó. abból derült ki, hogy annakidején, amikor a mi romáink felszabadultak a rabszolgaság alól, az állam rendelkezésükre bocsátott egy évet, hogy azalatt összeszedjék magukat és becsületes polgárokká váljanak. nem házat, nem élelmet s így nem segítséget, hanem IDŐT "ajándékozott" az állam. talán ebben az esetben nem áll fenn a "time is money" beköpés. ha igaz lenne, nem került volna annyi ember (mert ők is emberek!!!) az utcára, úgy, hogy mai napig is ott vannak. az állam akkori "nagylelkű" és "jóindulatú" tettének köszönhető, hogy mai napig is téma a "roma-kérdés".
angyalok vagyunk. de csak fél-angyalok. amíg nem találjuk meg az évezredekkel ezelőtt elveszített másik felünket, sántán, süketen, vakon bolyongunk a világban. sokan így is halnak meg. ha az egyik kimúlik, mielőtt megtalálná egyetlen hozzá illő párját, a másik is arra ítéltetik, hogy valahol a világ egy másik pontján egyedül haljon meg csonkán, szerencsétlenül mit sem tudván arról, hogy azért nem tudott soha igazán repülni, mert a másik szárnya valaki másnál volt.
az ember ugye állítólag behatárolhatatlan mikrokozmosz.
szerény véleményem szerint ez marhaság.
pont annyira behatárolható, amennyire kell.
betűkből és számokból áll.
-az állam szempontjából számok sorozata.
személyazonossági-száma, egészségügyi-biztosítás-száma,
bankkontószáma van.
-az emberek szempontjából meg betűkből áll.
üres dumából. ha valakit körülírunk, betűket, szavakat, szintagmákat használunk.
minél több szám és betű, annál behatárolhatóbb.
pontos koordinátái vannak minden egyes embernek.
születésünkkor az életünk egy halovány elmosódot fehér folt a mélyfekete űrben.
idővel kezd összesűrűsödni.
a tapasztalat, az élmény és az elkerülhetetlen beintegrálódás a Világba teszi.
mire is vonatkozik a "szedd össze magad!" felszólítás? hát erre.
sűrűsödj. húzódj össze. foglalj minél kevesebb helyet és szívj minél kevesebb levegőt.
amikor már véglegesen elnyeri az ember "zip" formátumát és pusztán egy fehér pont marad, elég egy porszem, hogy eltakarja Isten fekete játéktábláján teljes mivoltát.
ha van élet a halál után, az talán az elhalálozása után felbukkanó újabb betük és számok halmaza:
-sírkövön a név és búcsúszöveg.
