me' csak annyi az eszem

hajnali negyed hat van.
sims2 és NFSU2.

bent felejtettem a mosógépben a ruhát két napig.
elfelejtettem sót tenni a vízbe, amiben főtt a krumpli.
gondolkoznom kellett valamelyik nap, hány éves is vagyok.
nem öntöztem meg a virágokat. pedig azelőtt minden nap...
elaludtam a kádban. kihűlt a víz. arra ébredtem, hogy fázom.
tizenkilencedikén nem jutott eszembe, hogy 10 hónaposak vagyunk.
elfelejtettem, hogy volt házifeladatom arra az órára,
amire elfelejtettem elmenni, mert nem tudtam, milyen nap van.

nem gondoltam volna, hogy ilyen észrevétlenül
következik be az, amitől annyira féltem.
tiszta jó, hogy a huszonegyedik században
nem foglalkoznak az őrültekkel.
talán azért, mert nem tudnak különbséget tenni
modern ember és beteg között.
mindenki ugyanolyan hülyének hat.

én.

valamikor régen volt egy kis zöld notesz. az volt a használati utasításom.
hozzám. volt egy-egy idegen, akinek első találkozás alkalmával poénból odaadtam. "nesze. unom elmesélni. olvass bele. ha utána is beszélgetni akarsz velem, oké."
olyanok voltak benne, hogy:
kedvenc édességem a marcipán és nem szeretem, ha a vécépapírt úgy teszik fel a tartójára, hogy a fal fele tekeredik. nem szeretem, ha hozzámérnek vagy bárki is fél méternél közelebb jön. utálom, ha a személyes tárgyaimat kölcsönkérik s rühellem ha a rendembe belekavarnak. (pl. a filmeket, amik tetszenek, kiírom cd-re vagy dvd-re. a cédéimet Vigdis-nek hívják, a dvd-ket Hjördis-nek. meg vannak számozva, el vannak rendezve és a számítógépen lista van róluk.)
a kávét tej nélkü szeretem (csak olyankor teszek bele, amikor valamilyen oknál fogva kímélni akarom a gyomrom) a teát pedig cukor nélkül. nem szeretek születésnapomra vagy névnapomra virágot kapni, viszont meghatódom, ha "csak úgy" kapok valamilyen kis figyelmességet. nem szeretem különösebben a macskákat, de egy időben 12 volt. érdekelnek az emberek, mégis kerülöm őket. az olyan zenét szeretem, ami lüktet. sok benne a basszus és a dob, de még nem techno. még mindig nem tudtam eldönteni, hogy voltam-e valaha szerelmes (azt mondják, az valószínüleg azt jelenti, hog nem. de ebben nem hiszek, úgyhogy vissza oda, hogy "nemtom") és a legromantikusabb pillanatokban képes vagyok olyat mondani, hogy "de baszottul aranyosak lehetünk a faszomba bele" és szerintem, ha egyszer valaki igazán szeretne és értékelne és megkérné a kezem, szemberöhögném. és nem azért, mert nevetségesnek tartanám, csak mert félek és kerülöm az érzelmi túáradásokat ezért nagyon idiotán leplezem a meghatódást. pl. ha "csak úgy" kapok egy szál rózsát, azt mondom "mi ez a burjány basszki?!", pedig valahol mélyen könnybe lábad a lelki szemem, hogy valaki gondolt rám... na basszki... de nyálas. :D
elfelejtettem az anyanyelvemen helyesen írni mert az utóbbi pár évben olvastam németül, norvégul, svédül, dánul, franciául, spanyolul, angolul de magyarul nem. csakis és kizárólag messengeren és blogon. az előbbi jellegzetes írott szlenggel rendelkezik az utóbbival meg nem sokat foglalkoztam. a már lejárt szavatossági idejű tébécégyanúm és bronsitám meg légúti asztmám mellé rengeteget cigizek néha (többnyire) és hülyeségnek tartom meg szégyenlem, de félek megpróbálni leszokni, mert ha nem sikerül, a béka segge alól a föld középpontjába költözne az önbecsülésem. az évek során megtanultam hallgatni, megtanultam tűrni és megtanultam azt, hogy mindig egyedül vagyok. a saját anyámra se számíthatok, mégis vágyom valakire, aki ezt felülírja s bármennyire is fel leszek háborodva, majd bebizonyítja tettekkel, hogy helytelen az elméletem. na egy ennyi kis csorbulást még kibírna valahogy az önérzetem :P egyébként semmit. nincs (már) lendületem, akaratom, ambícióm, tehetségem semmihez, de az önérzetem még mindig akkora, mint... szóval nagy. elég baj. kapcsolja már ki valaki a védekezési mechanizmusaimat. lecsúszott a hátam közepére a kütyü s én nem érem el a gombokat.

ja és a fenti kép az egyik kedvencem magamról. fene tudja, miért. eleve nehéz engem lekapni, ahogy gépet látok, bújok el. valamelyik előző életemben indián lehettem s nagyon félhettem, nehogy ellopják a kis szaros lelkem. nem vagyok biztos benne, hogy a két legjobb barátom közül (de ellentmondásos... 2 vs. leg) melyik kapta le Cs. vagy T. , de akármelyik is volt, gratula. ;)

kígyó

most látom, hogy az unitárius címerben a kígyó befalja a saját farkát és nevetnem kell. nem is csak azért, mert négy éven keresztül ott virított a címer a tábla fölött és ezek szerint sose néztem meg becsületesen, hanem mert most esett le: "de hiszen az nemcsak a ciklikusság és végtelen, hanem a kanibalizmus szimbóluma is!".

19,

na tessék még egy közhely...
(végülis ez a bizonyítéka annak, hogy égek ki.
egyre banálisabb leszek.)

szóval... íme a közhelyem:
hogy is van az, amikor az ember belekiabál a nagy semmibe,
vagy a nagy üres valamibe és akkor na... azt akarja, hogy jobb legyen.
van az a rövidke fejezet a Kis hercegben... a tizenkilencedik.
ez lenne az:

A kis herceg fölkapaszkodott egy hegyre. Életében nem látott még más hegyet, mint a három vulkánját, de azok éppen csak a térdéig értek. A kialudt vulkánját zsámolynak használta. "Egy ekkora hegyről - gondolta - egyetlen szempillantással látni fogom az egész bolygót meg az összes embert." De nem látott egyebet, mint tűhegyes sziklacsúcsokat.

- Jó napot! - mondta találomra.

- Jó napot!... Jó napot!... Jó napot!... - válaszolta a visszhang.

- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg.

- Ki vagy... ki vagy... ki vagy... - felelte a visszhang.

- Légy a barátom, olyan egyedül vagyok - mondta.

- Egyedül vagyok... egyedül vagyok... egyedül vagyok - felelte a visszhang.

"Milyen furcsa bolygó! - gondolta a kis herceg. - Milyen száraz, milyen hegyes, milyen sós. És az embereknek nincs semmi képzelőtehetségük. Folyton csak azt szajkózzák, amit mondanak nekik... Nekem otthon volt egy virágom: mindig ő kezdte a beszélgetést..."

gyerekkorom óta cseng a fülemben a kétségbeesett hang:
"egyedüüüüüül vagyooooook...."
(illyés kinga előaásában lemezen...)

és most egyre erősebb.

lassan át kéne nevezzem a blogot "Panaszfal"-nak

na végre megjelent itt is a Gauloises!!! :D
mostanában egy csomó kis szarságnak örvendek.
(annak is, hogy vettem üvegfestéket s már előre látom,
mindent össze-visza fogok mocskolni vele a lakásban,
ami egyszer üveg vagy csempe. hehe.)
csak egy baj van ezzel:
holott azt vallom, hogy az élet apró örömeinek nem árt örvendeni,
az az érzésem, hogy ez most nem az az értékelős rész,
hanem inkább a megalkuvós,
a maradék pozitív hozzáállásom hangja,
ami azt mondja "ha úgysincs aminek örülj,
keress valamit, aminek talán lehet"
de ez nem jóóó naaa!
azon kapom magam, hogy minden kis hülyeséget
megpróbálok értékelni, csak mert nem kaphatom meg azt,
amire igazán vágyom, hisz nem csak rajtam múlik...

egyre jobban kérgesedek magamba.
lassan nem hat meg semmi, nem akarok semmit.
szar ez így, kérem, nagyon szar.

tiszta fasza, hogy a szalmapityaaaúka egyetemista-kaja.
a tápértéke kábé a lábszagéval egy színtre tehető.

különbségek

nem mindegy, mit hall a füled a szádtól - szoktam mondani.

a tudatalatti teljesen másképp dolgozza fel az információt aminek az értelme lehet egy, de a megfogalmazás miatt teljesen más hangulata lesz, ha különbözőképp mondjuk.

pl.: rosszabul esik azt hallani, hogy "a te hibád", mint azt, hogy "nem az én hibám". a tudatunk igenis érti, mit akar mondani a másik s a racionalitásunk szűri az információt, de az igazán mély (lelki reakciókat) az váltja ki, ahogyan mondják nekünk.

elkéstél - én pontos voltam
hülye vagy - néha nem értelek
unalmas vagy - néha unom magam melletted
nem értesz meg - lehet, hogy nem tudom rendesen megértetni magam
...és hasonlók.

ha valakit szeretünk, ne csak arra figyeljünk oda,
milyen információt közlünk vele,
hanem arra is, mit váltunk ki a kicsi lelkében. :)

én ezt anyum mellett tanultam meg.
rájöttem, hogy túl érzékeny s azért veszekszünk annyit,
mert folyton vádolom valamivel.
aztán gondoltam kipróbálom a másik utat:
ha már a tudatával nem tudok zöld ágra vergődni,
hát megbarátkozom a tudattalanjával.
azóta aligha van valami kis vitánk s
utána egy napnál többet nem tart a harag.
azt hiszem megszelídítettem.



s arra vágyom, hogy engem is ugyanígy megszelídítsen valaki.
a tudatom túl kérges, vele nem lehet tárgyalni,
de azt, ami alatta van, nyitva hagyom azoknak,
akiket szeretek.

felelősség és a "genetikai hulladék"

"felelősséggel tartozol azért, akit megszelídítettél"
áll a Kis hercegben.
az úgy műkődik, hogy valaki "kell", mert úgy érzed,
valami miatt pont passzolna a kis koszos életedbe.
aztán mindeféle erőfeszítést teszel, megbarátkozol,
imponálni akarsz, egyre közelebb ülsz, jobban figyelsz...
és miután elég közel kerültél
-akár sáros bakancsal beletiportál a kis koszos életébe, lelkébe-
rájössz, hogy nem is ezt akartad, nem is kell igazán,
mert ez, meg az, meg amaz mégsem illik bele a te elképezléseidbe.
akkor már túl késő, hogy "megszbadulj tőle",
nem mondhatod azt, hogy "bocs, méá kulpá, kopj le"
és így telik meg életed hulladékkal, emberekkel,
akik már nem érdekelnek, semmit nem jelentenek,
csak ismerősök, s ha valmi titkod birtokában vannak,
esetleg "haverok".
olyan lehet, mint ahogyan az űrben lebegnek elhagyatottan
műholak meg űrhajók darabkái, akár több tonnás részei.
rádnehezednek,
de mégse, mert nem akarsz tudomást venni rólunk...

arra vágyom, hogy valaki ma olyan kedvesen beszéljen velem, hogy elvörösödjek.
nem szoktam. csak ritkán. hiányzik. de nem szokott velem senki igazán kedves lenni.

kreatív blogger-díj

Egy hónapos késéssel lereagálnám a "díjazkodást".
Találtam kücsüknél
(TALÁLTAM, mert megszegte a négyes pontot! :P )
valamit, amit úgy néz ki, hogy nekem szánt.

Ezennel szeretném megköszönni a díjat (tapsvihar) (tapsvihar elcsendesedik) a családomnak - akik végig mellettem álltak, támogattak, bíztattak, a barátaimnak - akik hittek bennem, a menedzseremnek - aki ma nem lehet itt,
ugyanis preparanoiális szűzhártya-gyulladása van, Istennek (ateisták, tessék pofát vágni), a hangmérnökünknek (fojtogat a sírás...), dobosunknak - aki három héttel ezelőtt balesetben életét vesztette. (egy páran már bőgnek is a meghatottságtól.
többnyire az ajtónál álló rendőrök, ugyanis a hatóságoknak ez a dolga: meghatódnak.
az újságírók nagyrésze röhög. ők tudnak a balesetről. az említett dobos ugyanis málnaszörp-mérgezést kapott. mint kiderül, allergiás volt a málnára.), gitárosunknak, a fodrászomnak (tapsvihar. he?! ezt mos méé?), obámának, nagymamának - aki most biztosan néz a tévében (idióta vigyor. integetek a kamerába) szia mamaaaa!! pusziii! (elkezdek bőgni s mondok egy uccsó "köszönöm"öt s leszaladok a színpadról. a lépcsőn megbotlom, eltaknyolok,
beverem az pofám riki mártin cipőjébe, aki ez első sorban ül. ...és felébredek... ja ez nem emtíví mjúzik ávárdsz...)

...na de mindenképp köszönöm.

A felhívás szövege:
1. Pakold ki a versenyt a bejegyzés címébe!
2. Linkeld annak a blogját, akitől kaptad
(ha több is van neki, akkor azt, amelyiken a díjról írt)!
3. Jelölj öt blogot (azaz bloggert/bloggerinát), és linkeld őket!
4. Hagyj nekik üzenetet arról, hogy jelölted őket!
5. Írd le ezt az öt szabályt.
(6. Szegd meg - legalább az egyiket.)

"To do" list:

1. megvan.
2. megvan.
3.

• a bátor, ügyes, bájos(,) délczeg Tsong
• vihar van neki ott bent
• A(z) Eduárd
• Bheeeee
• *** (itt nem azé' vannak tsillagotskák, me' ez egy koszmotés ajánlatnak lenne a lap alja, ahol írja, hogy minden hatszor annyiba kerül plussz tévé-áá s különbenis, telefont se kapsz, csak szart ingyen, vagy esetleg használhatót jó drágán! neeem. itt azé vannak tsillagotskááák, me'... azé'!)

4. majd meglátom...
5. igenis!
6. :D

(***) (ahol megindokolja a baba, minek mit miért vagy miért nem stb.)

Tsong azért kapja, mert van nálam protekcíója. Punktum!
(ja és mert azon túl, hogy egy setét, pletosz metálfej, szerintem rendkívül ügyesen bánik a szavakkal. hát szóval jól ír...)
Viharfi azért kapja, mert (nekem) nagyon hasznos a blogja. Praktikus, meg szép meg minden. Sokat lehet tőle tanulni kütyükről meg gépekről meg mindenféléről.
(ja és neki is van "pilája". és köszönöm neki, hogy a multkor három sör után bevallotta, hogy szerinte hülyén néz ki a blogom. neki köszönhetem, hogy ma vettem a fáradságot és egy fél napig azt b*szkodtam. igaza volt. hülyén nézett ki. sejtettem, hogy nem túl előnyös a bloggernek a shuffle colors opciója. az én hibám, hogy úgyhagytamahogyazállította. untam bütykölni. mea maxima culpa :D)
AE azéert kapja, mert szép minden, ami a szemén innen s szemén túl van, a blogját pedig megfelelő módon használja ezen csodák projekciós felületeként.
Bárányka (bár nem igazán tudom, ki az) egyszerüen... nem tudom... megfogott. (nálam ez nagy dolog. nehezen hatódom meg.) Az, ahogyan ért, lát, ír dolgokat.

És akkor adnék még díjat (de nem adok):
felméri péternek, de ő már kapott mástól. neki azért, mert láttam benne az embert a poénokon túl. nem mint humoristát tartom számon, hanem mint kedves ismerőst. a blogja viszont elég pihent ahhoz, hogy díjat érdemeljen.
bognár zoltánnak, de nem érdekel a politika, viszont meg kell hagyni, amit csinált, jól csinálta.
(múlt időben írom, mert úgy néz ki, leürült a blogja.)
kücsüknek, de nem igazán vagyok nagy ping-pong tehetség (nem dobom vissza a labdát), s különben is tudja ő, hogy alapbólértékelem (s neki is megvan már a díja mástól).
adnék nagyapámnak is, ha lenne blogja (s ha még élne). sztem egészen jól blogolna az öreg.

sajnálom, hogy íly hosszúra sikeredett, de rég írtam s most elkapott a gépszíj.
:D :D :D

a nőgyógyászokról s a féltékenységről

azt mondta a nőgyógyász, tesztoszterontúltengésem van.
ezt mondjuk én már rég tudom.
nem feltétlenül hormonális értelemben véve.
például ez abban nyílvánul meg,
hogy szerintem nem szokványos a "féltékenységi-stílusom".
ha vagyok valakivel, s rájövök, hogy az a valaki másnak is kell,
nekem elkezd nem kelleni.
bassza meg, menjen ahhoz, akinek jobban kell,
én nem kezdek el senki után rohangálni.
alapvetően nem kell nekem semmi, ami másnak is kell.
ja persze, mindig "más" akartam lenni.
hozzátartozik az alaptermészetemhez.
kétévesen is ugyanez volt a hozzáállásom.

egyetlen kivételes eset volt, akkor is megszívtam.
három lehettem, amikor az óvodában dühkitörésem lett attól,
hogy valaki más hozzányúlt ahhoz a macihoz,
amit én sajátoménak tekintettem.
alapból azért kellett, mert csúnya volt, kopott és nem kellett senkinek.
ettől számomra különös varázzsal bírt.
pont azért kellett. esetlennek hittem azt a macit,
és emiatt annál jobban tudtam szeretni.
aztán egyszer egy hülye hozzányúlt.
tudtam, hogy ő messze nem szereti annyira, mint én
(már-már animista imádat volt az enyém),
de valamiért hozzányúlt.
úgy gondoltam, nem érdemli meg, bántani fogja.
rávetettem magam az illetőre és eldöntöttem, hogy megölöm.
komolyan gondoltam.
tényleg.
tiszta erőmből ütöttem, rúgtam, véresre haraptam az arcát.
leszedtek róla nagy nehezen.
kirúgtak az óvodából.
azóta sem ragaszkodtam semmihez és talán senkihez annyira,
hogy ölni akarjak miatta.
mindig mindent s mindenkit nagyon könnyen el tudtam engedni.
talán azért, mert féltem, hogy következménye lesz,
ha harcolni akarok valamiért,
ami nem is biztos, hogy az enyém.
az a maci nem volt az enyém,
most már tudom,
de akkor is dühös vagyok, ha arra gondolok,
hogy előttem meg utánam még hányan összematatták.
ez a legerősebb féltékenység,
ami valaha is belenyílalt a szívembe.
abban a helyzetben, amelyikben egy hétköznapi nő jobban ragaszkodna párjához,
mert megvillan neki, hogy talán elveszítheti,
én ellököm.
ha érzem, hogy elveszíthetem,
inkább nem kell.
nem várom meg azt a pillanatot, amikor elveszítem,
inkább kitörlöm ahonnan csak lehet.
a szívemből, gondolataimból.
csak ideiglenesen a testemből nem.
azért jól jön, ha az embert néha jól megbasszák.
hogy aztán mondhassa a nőgyógyász,
hogy sebes a méhszájam arra utalván,
hogy elég méretes lehet az, ami ilyesmit okoz.
leszarom.

mosolyom helyén maradt egy haldokló száj,
szemem már csak két zselatingolyó
(ping-pongozni lenne jó)
homlokom ráncosodik;
lassan, biztosan s alig észrevehetően,
tüdőm helyén füstfelhő,
szivem összezsugorodott,
széthordozta a nép,
mint sódert a tolvajok az építőtelepről.
bakancsfűzőm helyére selyemszalagot fűzök
s elindulok világgá,
visszaszerezni kőszívem kavicsait.

ma reggel E. elment órára. visszafeküdtem. kényelmes volt és kellmes. éreztem a különbséget. azt hogy éjszaka nem egyedül voltam, akkor is, ha külön aludtunk. kellemes ébredéshez volt hasonló az álmom reggel negyed nyolctól délig. felkeltem. kimentem a konyhába kávét készíteni s belesétáltam egy csomó üvegszilánkba. valamikor eltörte A. a tejesüveget s csak behajított a szemetesbe. a szilánkokat nem seperte össze. azt hittem, agyvérzést kapok. de csak pár másodpercig. meglepően gyorsan lehiggadtam. aztán KV, számítógép be, emberekkel beszélgetni messenger. D.E.-val hosszasan tárgyaltuk a klasszikus nő fogalmát. aztán elszaladtam, vegyem ki I. pólóját a postáról, elmentem a patikába. az egyikben azt mondták, sürgősen hagyjam abba a pirulát, különben lerohad a lábam. mosolyogtam egyet, megköszöntem, átmentem a másik patikába s megvettem.

ijesztő, mennyire másképpen fogják fel az emberek a párkapcsolatokat.
annakidején, egy olyan két éves kapcsolatról,
amiről én azt hittem, hogy jó és szép volt,
utólag a másik azt mondta, hogy nehéz volt és fárasztó.
már-már utálatos, mennyire szubjektív minden.
és én két éven keresztül abban az illuzióban ringattam magam,
hogy neki is jó. így utólag fájdalmas belegondolni.
arról nem is beszélve, hogy mennyire ijesztő MOST.
az, hogy fel kell fognom, most, nem biztos,
hogy ha én azt hiszem, hogy ilyen vagy olyan a kapcsolat,
neki is ugyanolyan.
témába vág--->
hervay: levél helyett.

kicsi hülye tesztek nagyon találó eredményekkel

találtam valamit itt
ahonnan vezetett egy link ide
és akkor megcsináltam ezt a tesztet,
aminek ez lett az eredménye:

You Are Profoundly Disturbing

You're weird, freaky, and maybe even a little psycho. You aren't just attracted to darkness - you thrive in it. Your interests are downright creepy, and you may even lack normal human empathy. While there's no harm in enjoying the macabre, remember to keep your vilest thoughts to yourself!

és ezt a tesztet,
aminek meg ez:

Your Brain's Pattern

Your mind is a multi dimensional wonderland, with many layers. You're the type that always has multiple streams of though going. And you can keep these thoughts going at any time. You're very likely to be engaged in deep thought - and deep conversation.

na a többit már nem biggyesztem ide, de csináltam még ilyet is, hogy "milyen ízű fagyi vagyok" s az jött ki, hogy vanillia, mire elkezdtem pofákat vágni és hisztizni, hogy "neeeem hiszem eeeel bazzeeee", ugyanis rühellem a vanilliát. aztán megnyugodtam, amikor megláttam, h azzal kezdődik a kiértékelés, hogy "Your personality is anything but "vanilla" ", szal nyugi van.

na de még van egy jó. ez nagyon poén.
=)) bejelöltem lilával a kedvencemet. :))

You Are 76% Abnormal

You are at high risk for being a psychopath. It is very likely that you have no soul. You are at high risk for having a borderline personality. It is very likely that you are a chaotic mess. You are at high risk for having a narcissistic personality. It is very likely that you are in love with your own reflection. You are at high risk for having a social phobia. It is very likely that you feel most comfortable in your mom's basement. You are at medium risk for obsessive compulsive disorder. It is somewhat likely that you are addicted to hand sanitizer.

na s akkor még van egy ilyen:

Your Brain is 47% Female, 53% Male

Your brain is a healthy mix of male and female You are both sensitive and savvy Rational and reasonable, you tend to keep level headed But you also tend to wear your heart on your sleeve

s még volt egy olyan, hogy "hogy is néz ki a kitsi leekem bejűről?"
s ott volt ilyen duma, hogy:

You are quite expressive and thoughtful.
You see the world in a way that others are blind to.
You are a grounded person, but you also leave room for imagination and dreams.
You feet may be on the ground, but you're head is in the clouds.
You believe that people see you for how you are, not how you look.
But deep down, you know that's not exactly true.
Your near future is still unknown, and a little scary.
You'll get through wild times - and you'll textually enjoy it.
For you, love is all about caring and comfort.
You couldn't fall in love with someone you didn't trust.

na s akkor volt még egy olyan, hogy "Who were you in high school?"
s lett egy ilyen eredmény, hogy: All American Kid
na ez most olyan volt, mint a vanilliás.
az amcsikat hat fokkal jobban utálom, mint a vanilliát.

(a vanilliától mellesleg felfordul a gyomrom.
a szagától hányok, az ízére meg nem is vagyok kíváncsi.
önszántamból nem nagyon teszek a számba bármi vanilliásat.
na s akkor az amcsikat ennél sokkal jobban utálom.
get it? :D )

s akkor ott kezdte osztani nekem,
hogy milyen normális fasza gyerek lehettem liciben.
"You were well rounded and well liked in high school."
s hasonlók.
ja s azt emlíettem, hogy kirúgtak középiskolából?
:))))) szóval na...
ez az egy teszt nagyon el van cse**ve.
a t0bbi oké :)

van baj elég :D

szerintem azok az igazságtalanok,
akiknek túl nagy az egoja ahhoz,
hogy más perspektívából is látni akarjanak.

:.:.:.:.:.:.:

a Kauflandban verebek repdestek a "mag-szektoron".
szedegették fel a földről a széthullt rízsszemeket.
fogalmam nincs, hogy kerültek be oda.

az utcán egy koldusgyermek mellé leguggolt egy huszonéves fiú.
beszélgettek. valamin nevetni kezdtek. aztán a fiú leült mellé.
eredeti eastpak táskája és BK cipője volt.

az utcán egy kislány kékszemű, szőke királylányokat rajzolt krétával az aszfaltra.
mellette egy másik -vele egykorú- matematikai egyenleteket írt. ő is szines krétával.

bementünk egy cukrászdába és megvásároltunk minden tésztát,
amit megkívántunk.

a legnagyobb félelmem, hogy egyedül maradjak a
magányommal, félelmeimmel, örömeimmel.
minden alkalommal meghalok egy kicsit,
amikor elmondok valamit annak, akivel meg akarom osztani,
és látom, hogy nem érti vagy nem érdekli.

a kolozsvári magyarok nagyrésze olyan jól tud románul,
hogy néha nem veszik észre egymás kiejtéséből, hogy magyarok.
így történt, hogy tegnap tudtam meg, a hatodikról az a kedves néni,
akivel egész jól elbeszélgettünk párszor a lépcsőházban (románul)
tulajdonképpen magyar.

busz - a nagy fémhernyó

lekéstem ma a buszt.
azt hittem csak este tíz van.
kimentem és elsétáltam a megállóig.
csodálkoztam, milyen csend van,
s nem áll senki a buszmegállóban.
akkor esett le, negyed tizenkettö.
pedig én csak egy kört akartam menni.
tizenéves koromban volt ez a szokásom.
amikor egy kicsit meg akartam nyílni a világ fele,
látni akartam, kicsit többet érezni,
felültem a buszra és mentem egy kört a városban.
(havi bérlettel ez persze nagyon könnyű)
közben figyeltem az embereket a buszon,
néztem ki az abakon. elképzeltem, mire gondolhat
a stoppnál, a busz mellett várakozó autó soförje,
egy pillanatig aggódtam a piroson átszaladó járókelőért,
vagy egyszerüen néztem az épületeket.
22 év alatt mindig véltem valami újat felfedezni.
kíváncsi vagyok, ha majd ugyanezt 60 évesen csinálom meg,
mire fogok gondolni és mennyire fogok újat látni.

"egyébként egy felszínes(en), nagyképű, nyers, barátságtalan, gátlásos, frusztrált, megbízhatatlan senkiházi vagyok. nem érdemes velem foglalkozni. nem is szoktak." én