nem sietek

már évek óta azon spekulálok, hogy kéne írni egy könyvet.

először meséskönyvet akartam, de rájöttem, hogy tudok jobbat is.

("ki-ki arról írjon, amihez ért" alapon...)

"Tanulj meg lekésni minden vonatot"

lehetne ez a címe. valamilyen self help book jellegű dolog lenne. coauthor lenne Eme barátságosném, aki úgyszíntén teljes mértékben feljogosult arra, hogy e témában ossza az észt miután pár hete Brüsszelben egy repülőt és két vonatot késett le, utána meg rossz vonatra ült, ami ellenkező irányba vitte. azért ez is hihetetlen profizmusra vall. persze én se hagyom magam, habár tegnap csak egy vonatot késtem le, de az eddigi legjobb teljesítményem 2005 júliusában három vonat és két busz. mind egy nap alatt.

a pszichológiai háttere az egésznek:

én túl nyugodt vagyok, nem sietek sehova;

Eme pedig túl ideges típus, addig idegel, hogy elmegy a vonat.

szólok, amikor kiadjuk a könyvet.

nem félek, hogy nem találnánk kiadót.

elvégre a mai világban akármilyen mocskot publikálnak.

(ma kedves hangulatomban vagyok, úgyhogy nem mutogatok ujjal.

már csak azért sem, mert túl könnyű lenne ide kilyukadni,

ha valaki azokat a neveket beírja a nagy varázsló keresőjébe)

fennakadt egy hópehely az északnyugat-délkelet között kifeszített láthatatlan szálon

két tenyeremet az ablakra tapasztva

bámulok át a semmin északnyugat felé.

gondolatban integetek egy izlandi kislánynak,

aki ugynígy nék ki az ablakon délkelet felé.

mekkora az esély arra, hogy valahol egy idegen,

akire gondolok, pont most, pont rám gondol?

vacsora

Először is: ez nem főzőcskézős blog!

Másodszor: én nem nagyon szoktam főzőcskézni. Csak ritkán és jól. S olyankor sem dicsekszem vele. De most fogok.

Ez itt kérem egy spontán vacsora. Ma (most már tegnap) találtam ki. Nem szeretek semmire rágörcsölni, mert olyankor elszúrom. Ha egy héten keresztül gondolkoztam volna azon, mi legyen a karácsonyi vacsora, nem lett volna belőle semmi. S ha igen, azt most nem merném kitenni ide.

Habár először az unicumos pulyka receptje jutott eszembe, letettem róla (tegnap este is többet ittam a kelleténél…), s úgy döntöttem, aszalt barackos, pulykamelles fogpiszkálót készítek. Egy rettenetesen komplex, alig kivitelezhető receptről van szó. Fogod a csíkokra vágott pulykamellet, belecsavarsz egy aszaltbarackot és átszúrod fogpiszkálóval. Oszt megsütöd. Mondom, ne próbáljátok ki otthon; túl nehéz. Így néz ki a fondorlatos procedúra:

Egy annyit még elárulok, hogy a páclében volt menta is :)

Ha figyelmesen megnézzük pl az ötödik képet, konstatálhatjuk, hogy... igen, az majdnem úgy néz ki.

Ja és persze nem bírtam ki, hogy így karácsonykor ne lepjem meg magam a kedvenc ételemmel: rántott camembert áfonyamártással.

Nagyjából így nézett ki a tányéron az egész:

Ital:

Előtte természetesen Unicum. Minusz hatszáz fokon, fagyasztóban hűtött pohárban, ahogy kell.

Utána nyíííílván bor. Nem egészen az a típus, ami az ilyen könnyű ételekhez talál, de ki nem szja le? Elvégre a szeretet ünnepe. A baba pedig szereti a jó nehéz, testes, száraz borokat. Ez éppen egy tohányi fekete leányka volt Princiar - Special Reserve. Nagyon szép sztori volt a dobozán Károly király testvérének a szerelmi életéről. Nem lepett meg. Nem újdonság, hogy a Hohenzollern (-Sigmaringen) família nagy szoknyavadász volt.

Így nézett ki utána az asztal:

Itt nincs is sok mostlan. (a kagylót nem fényképeztem volna le a világ semmi kincséért) Holnap lehet, hogy teszek még egy próbálkozást és megkísérelem pórázon tartani az erős késztetést, hogy elmosogassak. Hátha most sikerül bekerülni a Guinness rekordok könyvébe a "legtöbb köbméter mosatlan" kategóriába. Habár nem sok esély van rá. A multkor sem hívtak fel, pedig már tényleg csak szívószállal tudtam kavani a kávét. Lehet, azon az egy csészén múlott, amiben volt.

sájni nyú templéjt

kaácsonyra kapta a baba Tamástól.

azé me Tomibabanaon üdes és tud iet tsináni.

ien széjpet. és a baba is üdes és azé Tomibaba szeeti

és tsiná neki széjpet. (nagyon-nagyon pislog és vigyorog a baba)

s így. szóval ez lenne az új template.

egy hétig tárgyaltuk, milyen legyen s T. pár napig bütykölte.

én meg itt kuncogok magamban és nyújtogatom a nyelvem Csabának,

hogy az ő száma még mindig nincs meg, amit szülinapjára kért.

ami áprilisban volt. (tavaj áprilisban kérte...? :P )

na és persze megvan a szimbolikája is a háttérnek.

aki kitalálja, mi a lényeg, kap egy puszit :P

(úgyis valószínüleg csak az a pár ember kukkant be ide,

akinek úgyis adnék, úgyhogy merek ilyen meredeket ígérni)

akkor hát boldog karácsonyt mindenkinek, aki igényli.

aki nem, az szídja nyugodtan. szerintem is hülyeség

egy halott pasinak a szülinapját ünnepelni,

akiről még egy jó fényképünk sincs.

(nincs cím)

kimondhatatlanul, megfogalmazhatatlanul, átérezhetetlenül, halaszthatatlanul szükségem van valamire.

csak tudnám, mi az.

annyit tudok, hogy már nagyon fáj az űr.

feszít, mar, csíp, viszket, ég.

egy fegyver kéne, lőjjek lyukat a szívembe,

szabadítsam ki onnan a kis Vákuum barátomat.

biztosan én is fájok már neki, nem csak ő nekem.

egy detektívfilmben hallottam,

hogy a nők szíven- a férfiak pedig fejbelövik magukat.

ki-ki ott, ahol baj van s fáj neki.

nihil

egy régi emlék. 4-5 éves lehettem.

sötét van. egyedül vagyok a szobában.

el van húzva a sötétítő és le van oltva a villany.

csendben vagyok. a fülemben dobog a szívem.

határozottan és vontatottan. aztán egyre gyorsul.

a szomszéd szobából átszűrődnek a hangok.

anyám és a nevelőapám. basznak.

félek. ideges vagyok. egyedül hagytak.

elkezdek nyöszörögni. nem akarok hangos lenni,

hogy ne haragudjanak rám.

már sírdogálok. szipogok. csendesen.

elkedek rendesen sírni.

"ezt már biztosan meghallották"

idönként visszatartom a lélegzetem és várok.

hátha lépteket hallok. de nem.

a másik szobában továbbra is nyikorog az ágy.

egyre gyorsabb tempóban. hallom anyámat.

ideges és csalódott leszek, hogy le se szarják.

mert tudom, hogy hallották.

már nem tudom visszafogni magam.

elkezdek zokogni, görcsöl a szívem.

(annakidején súlyos szívbeteg voltam)

nem bírok már megállni. nem tudok már hallgatózni sem,

hogy jön-e valaki, mert annyira hangosan

dobog a szívem, olyan heves a légzésem és

olyan erős a nyomás a fejemben,

hogy már nem hallok semmit.

ordítok. levegő után kapkodok.

kaparom a fotel kárpitját. tépem a díszpárnákat.

majd összeesek. már nem bírom.

légszomj, zihálás, szív dobog a fülben.

rettenetesen erősen, hangosan és szabálytalanul.

fekszem a földön. lépéseket hallok. anyám.

belép fürdőköpenyben. felkapcsolja a villanyt.

egy pillanatra megvakít. nem látok semmit.

csak nagyon fátyolosan. azt hogy nagy lendülettel közeledik.

aztán két rettenetes nagy pofon csattan.

újra sötétség. ajtó becsukódik.

megint csend van.

bámulok magam elé a koromsötétben.

nem érzek semmit.

filmszakadás.

talán elaludtam. vagy nem tudom. nem emlékszem.

de azóta minden alkalommal ugyanígy érzem magam,

amikor magamra hagynak, annyi különbséggel,

hogy annyival civilizáltabb vagyok, hogy nem ordítok,

és megtanultam nem zokogni, pedig legbelül ugyanaz.

sötét van. nagyon sötét.

most is ülök a sötétben, és nem érzek semmit.

nem segít, akárhány lámpát kapcsolok fel,

akármennyi fény van, és akármilyen hangos a zene.

bennem csend van és nagyon sötét.

"kösd fel magad, megbánod, ne kösd fel magad, azt is megbánod"

azért nem akarok írni, mert folyton olyat akarok írni,

amit nem akarok utána visszaolvasni.

már majdnem két éve nem merem a

gondolataimat sem "visszahallani".

megpróbálok kevesebbet beszélni,

amikor pedig mégis megszólalok,

megpróbálok nem mondani

semmi értelmeset vagy érdekeset.

többnyire csak éppen mondok valamit,

nehogy feltünjön valakinek,

hogy, ha rajtam múlna,

ki se tátanám a szám.

ja és azt hiszem érezni se szoktam mostanában.

nem hatódom meg, nem ijedek meg,

nem leszek igazán dühös és

nem tudok örvendeni.

nem unom magam, nem leszek izgatott,

nem vagyok türelmetlen,

nem tagadok, állítok, mert nem hiszek.

nem nézek és nem is látok.

nem iszok, így nem is hányok.

bármit teszek, mindent bánok.

amit nem, azt is.

vacsora

ez itt a tegnap esti vacsorám.

túl megpakoltam a szendvicset és esett szét.

az ott rajta egy befőttesgumi.

mmm igen... tudom...

J.J.

csütörtökön az egyik tanárom amikor névsorolvasáskor szólított,
elpoénkodta a nevem:
"Varó J.J. Eszter... aha J.J. (amerikaiasan: dzséjdzséj)"
erre vigyorgott egyet. én is.

aznap kaptam egy sms-t egy ismeretlen számról.
ennyi volt: "Dzséjdzséj :D"
mintha ovodában lennénk.
tetszik :)