én.

valamikor régen volt egy kis zöld notesz. az volt a használati utasításom.
hozzám. volt egy-egy idegen, akinek első találkozás alkalmával poénból odaadtam. "nesze. unom elmesélni. olvass bele. ha utána is beszélgetni akarsz velem, oké."
olyanok voltak benne, hogy:
kedvenc édességem a marcipán és nem szeretem, ha a vécépapírt úgy teszik fel a tartójára, hogy a fal fele tekeredik. nem szeretem, ha hozzámérnek vagy bárki is fél méternél közelebb jön. utálom, ha a személyes tárgyaimat kölcsönkérik s rühellem ha a rendembe belekavarnak. (pl. a filmeket, amik tetszenek, kiírom cd-re vagy dvd-re. a cédéimet Vigdis-nek hívják, a dvd-ket Hjördis-nek. meg vannak számozva, el vannak rendezve és a számítógépen lista van róluk.)
a kávét tej nélkü szeretem (csak olyankor teszek bele, amikor valamilyen oknál fogva kímélni akarom a gyomrom) a teát pedig cukor nélkül. nem szeretek születésnapomra vagy névnapomra virágot kapni, viszont meghatódom, ha "csak úgy" kapok valamilyen kis figyelmességet. nem szeretem különösebben a macskákat, de egy időben 12 volt. érdekelnek az emberek, mégis kerülöm őket. az olyan zenét szeretem, ami lüktet. sok benne a basszus és a dob, de még nem techno. még mindig nem tudtam eldönteni, hogy voltam-e valaha szerelmes (azt mondják, az valószínüleg azt jelenti, hog nem. de ebben nem hiszek, úgyhogy vissza oda, hogy "nemtom") és a legromantikusabb pillanatokban képes vagyok olyat mondani, hogy "de baszottul aranyosak lehetünk a faszomba bele" és szerintem, ha egyszer valaki igazán szeretne és értékelne és megkérné a kezem, szemberöhögném. és nem azért, mert nevetségesnek tartanám, csak mert félek és kerülöm az érzelmi túáradásokat ezért nagyon idiotán leplezem a meghatódást. pl. ha "csak úgy" kapok egy szál rózsát, azt mondom "mi ez a burjány basszki?!", pedig valahol mélyen könnybe lábad a lelki szemem, hogy valaki gondolt rám... na basszki... de nyálas. :D
elfelejtettem az anyanyelvemen helyesen írni mert az utóbbi pár évben olvastam németül, norvégul, svédül, dánul, franciául, spanyolul, angolul de magyarul nem. csakis és kizárólag messengeren és blogon. az előbbi jellegzetes írott szlenggel rendelkezik az utóbbival meg nem sokat foglalkoztam. a már lejárt szavatossági idejű tébécégyanúm és bronsitám meg légúti asztmám mellé rengeteget cigizek néha (többnyire) és hülyeségnek tartom meg szégyenlem, de félek megpróbálni leszokni, mert ha nem sikerül, a béka segge alól a föld középpontjába költözne az önbecsülésem. az évek során megtanultam hallgatni, megtanultam tűrni és megtanultam azt, hogy mindig egyedül vagyok. a saját anyámra se számíthatok, mégis vágyom valakire, aki ezt felülírja s bármennyire is fel leszek háborodva, majd bebizonyítja tettekkel, hogy helytelen az elméletem. na egy ennyi kis csorbulást még kibírna valahogy az önérzetem :P egyébként semmit. nincs (már) lendületem, akaratom, ambícióm, tehetségem semmihez, de az önérzetem még mindig akkora, mint... szóval nagy. elég baj. kapcsolja már ki valaki a védekezési mechanizmusaimat. lecsúszott a hátam közepére a kütyü s én nem érem el a gombokat.

ja és a fenti kép az egyik kedvencem magamról. fene tudja, miért. eleve nehéz engem lekapni, ahogy gépet látok, bújok el. valamelyik előző életemben indián lehettem s nagyon félhettem, nehogy ellopják a kis szaros lelkem. nem vagyok biztos benne, hogy a két legjobb barátom közül (de ellentmondásos... 2 vs. leg) melyik kapta le Cs. vagy T. , de akármelyik is volt, gratula. ;)