A hosszú évekig eltartó ásatás megszülte gyümölcsét. Rábukkantak az eddig elveszettnek, majd nemlétezőnek nyílvánított titkára annak, hogy mitől van elkúrva az államfő agya.
Az állam már készült visszavonni a támogatást, látván, hogy az arheológusok nem jutnak semmire és fölöslegesen dúlnak fel újabb és újabb buckákat. Már az egész országot fél kilométerrel odébb pakolták azzal, hogy a kiásott földet innen oda tették-vették - s közben persze nem találtak semmit csak sok szemetet: üvegeket, rongyokat, csontvázakat.
A "kincs" persze -ahogy ez lenni szokott- véletlenül bukkant elő egy nagymamával folytatott reggeli kávézás alatt, amikor is arról volt szó, hogy az ember nagyobb korában is azzal foglalkozik, amivel gyerekként. Nagymama -a megkérdezett- elmesélte, hogy az államfő -Eszterke- egész gyerekorát azzal töltötte, hogy ült a régi vitrines ágy párkányán és (idézzük az interjúalanyt) "búsult", amikor pedig picit jobb kedve volt, olvasott és képket nézegetett, da aközben is inkább lefele görbült a szája (de sose sírt).
Ami a búsulást illeti, állítólag akkor kezdődött, amikor a szülők elváltak s apuka elment. A kislány hónapokig kesergett és nem beszélt senkivel, annyira megviselte az apja távozása. Amikor pedig ez az időszak lejárt volna -akkoriban 5 éves lehetett- az anyja is elhagyta.
Mint útólag kiderült az államfő nyilatkozatából, erre ő nem emlékezett tisztán, tudniillik pozitívan szelektív memóriájának köszönhetően a rossz dolgokat blokkolta a tudattalanja, így nem emlékezett világosan (vagy gyakran) anyja közönyére, esetenként utálatára.
Ahogyan így utólag összeállt a kép -az interjúból és az általa generált fakó emlékfoszlányok körvonalazódásából- levonhatjuk a -nem annyira merész (de annak ható)- következtetést, hogy az államfő tudattalanjának sérülése -nevezzük léleknek, ha úgy tetszik- annak tudható be, hogy már 5 évesen fel kellett dolgoznia azt, hogy azért magányos, mert az apja elhagyta, az anyja meg leszarta. Ez persze máig nem változott; pusztán súlyosbodott a helyzet az anya hazugságainak illetve a gyerek jóhiszeműségének és önámításának köszönhetően. Ha felírjuk egy kockás papírra a fent említett tényeket, eseményeket és összeadunk, kivonunk, osztunk, szorzunk, majd meghúzzuk a vonalat és alája írjuk a kapott eredményt, rájövünk, hogy ezzel már sokkal könnyebb megoldani az egyismeretlenes egyenletet, ami arra adna választ, hogy hol van az egész elbaszva, és hogy kéne helyrehozni? Az egyetlen hiba a számításokkal talán az, hogy akárhogy számoljuk, a végeredmény: "meg akarok halni", ami gyakorlatilag egy axióma az eszterológiában, sőt, ilyen S.I. egység is létezik. Nem csoda, hogy megfelelő számadatok hiányában eddig nem sikerült az ország legkiválóbb tudósainak sem kiszámolni az eredményt.
__________________________________
Ha lebontjuk a képletet, így nézne ki a levezetés:
(reductio ad absurdum-mal)
nem bántottam senkit + engem bántottak = mindenki engem szívat
mível ez abszurd, hisz nem én vagyok a világ közepe és senkinek nem érdeke engem bántani (eszterológia 4 és 5-ös számú törvényeit bevonva), az ellenkezője kell igaz legyen:
bántottam* + engem nem bántott senki = mindenkit szívatok**
Q.E.D.
jegyzet: *valószínüleg a szüleimet azzal, hogy létezem.
**gonosz vagyok. megbosszúlom azt, hogy fölösleges vagyok azzal, hogy megmutatom, igenis létezem, tudok hatással lenni tárgyakra, emberekre: megragadom, elhajítom, összetöröm, rátaposok; pusztán azért, mert minden törékeny és efemer (ez érvényes mindkét entitásra).
Akár az abszurd, akár a valós alapú számítást vesszük figyelembe, arra a következtetésre juthatunk, hogy anyám picsája, dögöljek meg.
Miközben ezt leírom, nem érzek semmit.
Csak ideges lennék, ha valaki sajnálna.
Ideges leszek attól is, ha megesik a szívem magamon.
Nem szar nekem, nem vagyok elkeseredve, csak elemzem a tényeket.
Azokat sajnálom, akiknek ennél sokkal rosszabb.
Ezért nem gondoltam soha komolyan öngyilkosságra.
(nem mintha a halálban követelmény lenne, hogy a tested élettelen legyen)
Tiszteletből azok iránt, akik élnek. Akik mernek és képesek élni.
Főleg azok előtt emelem kalapom, akik mindezt képesek úgy kezelni,
hogy kihozzák belőle a legjobbat, akkor is, amikor teljesen világos, hogy el van kúrva.
Legmélyebb tiszteletem övezi az élőket és bátrakat.
Üdvözlet innen, a nem is olyan más másvilágról.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése