nem leszek a barátod!

ma tortát meg fagyit reggeliztem.
ezt a pofátlanságot!

sose értettem ezeket a névnapos dolgokat.
na éééés, ha névnapom van?

miért nem ehetek egy akármilyen hétköznapon
tortát meg fagyit reggelire?
miért csak vakációban meg szabadságon utaznak az emberek?
miért nem ülünk vonatra egy hétvégén?
vagy lógjunk le egy egész hetet?
miért olyan magától értetődő a virág ajándékozás?
miért ne ajándékozhatnánk egy üres virágcserepet
vagy egy tekercs almaillatú zöld vécépapírt?
nem a szeretet meg a szándék a lényeges?

egyszer születésnapomra kaptam
egy paradicsomot meg egy paprikát.
nagyon tetszett.
volt benne egy nagy adag szeretet (és vitamin).

én meg egyszer egy korsó vizet ajándékoztam.
megtöltöttem itthon a korsót vízzel és
átgyalogoltam vele a város másik végébe
anélkül, hogy kiöntöttem volna egy cseppet is.
egy órát gyalogoltam. lassan és biztosan.
mindenki hülyének nézett.
az is, akinek adtam. nem értette......
még soha senkiért nem csináltam ilyet.
abban a korsó vizben benne van
a türelmem, szeretetem és odafigyelésem,
amit neki szánok, amit rá áldozok.
azt hiszem nem kellett neki.
vagy ő is csak egy olyan volt, aki azt hitte, hogy
"a barátság aaaz, amikor mindent elmondunk egymásnak,
és ha szükségünk van egymásra, segííítünk..."
ez faszság.
marhaság.
aki tényleg azt hiszi, hogy ennyi a barátság,
menjen vissza az oviba,
esetleg valami annál is korábban megtapasztalt meleg helyre...


"A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és a hiúság mocsarába. A pajtásság, a cimboraság, néha olyannak látszik, mintha barátság lenne. A közös érdekek néha megteremtenek emberi helyzeteket melyek hasonlítanak a barátságra. Aztán a magány elől is szívesen elmenekülnek az emberek mindenféle bizalmasságba, melyet legtöbbször megbánnak ugyan, de ideig-óráig azt hihetik, ez a bizalmasság már a barátság egy válfaja. Mindez persze nem az igazi. Az ember úgy képzeli, hogy a barátság szolgálat. Mint a szerelmes, úgy a barát sem vár jutalmat érzéseiért. Nem akar ellenszolgálatokat, nem látja valószínűtlen lénynek azt, akit barátjául választott, ismeri hibáit, s így vállalja, minden következménnyel. Ez lenne az eszmény. S csakugyan, érdemes-e élni, embernek lenni ilyen eszmény nélkül? S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól?"
Márai - A gyertyák csonkig égnek